
Bár a KSH jelentése alapján az építõipar teljesítménye csaknem 20 százalékkal visszaesett tavalyhoz képest, bizakodásra ad okot, hogy az építõipari vállalkozások október végi szerzõdésállománya már 24 százalékkal meghaladta az elõzõ évi bázist.
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, január-októberben pedig 19,8 százalékkal volt alacsonyabb a 2015 első tíz havinál. A szakértők szerint azonban várható volt az építőipar első tíz havi visszaesése, és az év végén, illetve a jövő év elején már javulást várnak az ágazatban.
![]()
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség (ÉVOSZ) elnöke úgy vélte, az előző évihez viszonyított kisebb rendelésállományból egyenesen következett az idei alacsonyabb teljesítmény. Hozzátette: a november és a december várhatóan erősebb lesz, így az építőipar éves teljesítménye várhatóan csak mintegy 15 százalékkal marad majd el a tavalyitól, és 2000 milliárd forint körül alakul.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint is számítani lehetett a visszaesésre, mivel az egyéb építmények alágazat az uniós források hiánya miatt a korábbinál rosszabbul teljesített. Bár a lakásépítéseket is magában foglaló épületépítési alágazat a korábbi hónapokban növekedésre volt képes, ám nem tudta pozitív tartományba húzni a szektort, ráadásul októberben az épületépítések volumene is csökkent, ami arra utal, hogy az év végére kifulladt a lendület. Balogh László szerint jövőre mind az épület- és lakásépítések, mind az egyéb építmények építése fellendülhet.
Ki kellene terjeszteni a 300 négyzetméteres szabályt
Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a lakásépítési szektorban információik szerint mind a magán építtetők, mind a vállalkozások megrendelései számottevően és folyamatosan nőnek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az építőipari statisztikában az újlakás-építések erőteljesebb pozitív hatása 2017-ben jelenhet meg. Ezt a hatást ugyanakkor a túlzottan bürokratikus engedélyezés mellett tompíthatja, hogy a kapacitáshiány miatt egyes kisebb és közepes méretű, megfelelő referencia nélküli lakásfejlesztők lakóingatlan-építkezései nem tudnak elindulni.
Segítene az építőiparon az úgynevezett 300 négyzetméteres szabály kiterjesztése a nagyobb fejlesztésekre is
– tette hozzá Földi Tibor. Az építési törvény ez év elejétől lehetővé teszi, hogy a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén az építtető - építési engedély megszerzése helyett - csupán bejelentse építési szándékát az illetékes építésügyi hatósághoz.
A Cordia vezérigazgatója szerint a nagyobb épületek építésének hatósági jóváhagyása Lengyelországban és Romániában is átláthatóbban és kiszámíthatóbban működik, ami hozzájárul az ottani építőipar javuló teljesítményéhez.
A KSH adatai részletesen az alábbiak szerint alakultak.
2016 októberében az előző év azonos hónapjához képest:
2016. január-októberben az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 19,8%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az építőipar termelése tavaly decemberben nőtt utoljára éves összehasonlításban.

