RETRO RÁDIÓ

A lakáspiac pezsgése elérte a válság előtti szintet

A lakáspiac pezsgése elérte a válság előtti szintet
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2017. 03. 29. 14:27

2016-ban közel tízezer új lakás épült, ami 30 százalékot meghaladó növekedés. A kiadott lakásépítési engedélyek alapján a trend idén is folytatódik.

Megtörtént a fordulat a lakáspiacon: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy tavaly 9994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31.559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015-ösnek.

Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, a gazdasági növekedés mellett elsősorban a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bevezetése és az alacsony kamatkörnyezet miatti könnyebb hitelfelvétel játszott szerepet a változásban.

A helyettes államtitkár szerint az építési engedélyekre vonatkozó adatok alapján a dinamikus növekedés az idén is folytatódik: tavaly a GDP 0,2 százalékát adta a lakásépítés, 2017-ben viszont ennél jelentősebb arányban támogatja majd a GDP növekedését.

A GKI felmérése szerint a fővárosi, megyei jogú városi, és egyéb kategóriákban egyaránt emelkedtek a lakásépítések.

Ez alapján elmondható, hogy Magyarországon utoljára a válság előtt volt ilyen magas a lakásépítési vagy -vásárlási szándék.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.