Létrehozva: 2017.02.14.

Októbertől két óra alatt elérhető lesz Szombathely a fővárosból

A vasi megyeszékhely gyorsforgalmi elérhetõségét biztosító M86-oson már a befejezõ tereprendezõ munkálatok és a burkolatfestés folyik.

A Győrt Szombathellyel összekötő M86-os gyorsforgalmi út befejező szakaszán tartott tájékoztatót a kivitelezés jelenlegi állásáról Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, a fejlesztés a szerződés szerinti határidőre, azaz másfél hónap múlva, október végére elkészül. Az összesen nettó 65,9 milliárd forintos beruházásban az M85-M86 fejlesztése új nyomvonalon, közel 92 km hosszan valósult meg Szombathely és Győr között. A Vas megyei megyeszékhely az átadás után 2 óra alatt elérhetővé válik a fővárosból az M1 és az M86 által.

Három különszíntű csomópont Hegyfalu és Csorna között

Az útvonal két szakasza, Szombathely és Hegyfalu, valamint Győr és Csorna között már korábban elkészült. Az M86 befejező, utolsó szakasza Hegyfalu és Csorna között új nyomvonalon, 33,4 km hosszan épült ki. A kétszer két sávos gyorsforgalmi útszakasz az M86-84.sz. főúti csomóponttól indul Hegyfalunál, és az M85-M86 Csorna elkerülő szakaszának déli csomópontjához kapcsolódik Pásztori mellett. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg, 85% uniós és 15% hazai forrásból.

A szakaszon összesen 31 műtárgy, három különszintű csomópont épült. A kivitelező jelenleg a befejező tereprendező munkálatokat végzi, valamint a burkolatfestést, a forgalomtechnikai táblák elhelyezését és a növénytelepítést.

Rábaköz gazdasági fordulatot vár az M86-ostól

Gyopáros Alpár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, az M85-M86 gyorsforgalmi út kiépítése rendkívüli jelentőséggel bír a Rábaközben élők számára.

"Az elmúlt évtizedekben a térséget elkerülték a nagy turisztikai attrakciók, és a nagyobb termelő beruházások, ezért az itt élőknek ingázniuk kellett a nagyobb ipari területekre vagy elköltöztek."

Bízunk benne, hogy ez a trend megfordul a korszerű infrastruktúra megteremtésével, és vonzerőt jelent a termelő beruházások számára.

M86 távlatokban: a szlovén határtól Hegyeshalomig

Az M86-os út a távlati tervek szerint az eddig elkészülő 92 km-en túl jóval nagyobb területet ölel majd fel: a jelenlegi 86-os út mellett az osztrák határnál levő Hegyeshalomtól a szlovén határnál fekvő Rédicsig húzódik majd új nyomvonalon. Ezzel biztosítva az észak-déli irányban áthaladó nemzetközi forgalmat az E65-ös nemzetközi főút részeként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal