
A Ke-Víz 21 Építõipari Zrt. és Fight Szolgáltató Kft. kivitelezésében négysávosodott a nyíregyháza kis- és nagykörútját összekötõ Szegfû utca.
A projekt átadóján kiderült, hogy a bővítés által a városból induló 41-es (Vásárosnamény), 38-as (Tokaj) és 36-os (Tiszavasvári) utak valamint a 4-es főút összeköttetése javult.
A megyeszékhely 950 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott gazdaságösztönző közlekedésfejlesztésre. Ennek első lépéseként a Szegfű utca kétszer kétsávosra történő bővítése, illetve a már négysávos szakaszának felújítása 330 millió forintért valósult meg.
Az út északi oldalán gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki, míg a délin felújították a járdát, illetve megoldották a csapadékvíz elvezetését. Két kereszteződésben úgynevezett hangos jelzőlámpás csomópontot hoztak létre.
A 950 milliós beruházás érinti még a Törzs, a Semmelweis, a Szalag, a Lujza és a Bottyán János utca fejlesztését is, ott a munkálatok később, több kivitelezési szakaszban valósulnak meg.

