RETRO RÁDIÓ

Pornóstop: este 10-ig korlátozzák a letöltéseket!

Pornóstop: este 10-ig korlátozzák a letöltéseket!
Szalay Dániel
Szerző
Szalay Dániel
Létrehozva2015. 07. 05. 23:58

A netes pornó fellegvárában, Németországban egy új szabály szerint csak este 10 és reggel 6 óra között lehet felnõtt témájú e-könyveket letölteni az internetrõl.

Németországban már eddig is létezett egy szabály, mely előírja, hogy felnőtt témájú filmeket csak késő este lehet vetíteni a mozikban. Azt azonban senki nem gondolta volna, hogy ezt a megszorítást elektronikus könyvekre is kiterjesztik majd. Márpedig most pontosan ez történt - adta hírül a TNW News.

Anyukák panaszkodtak

A korlátozásra azután szánták rá magukat a német hatóságok, hogy rengeteg pornótartalommal kapcsolatos lakossági bejelentést kaptak. Kiderült, hogy akár gyerekek is bármikor le tudnak tölteni erősen szexuális tematikájú e-könyveket a netről, méghozzá minden további nélkül. Több kisiskolás például a Schlauchgeluste (Pantyhose Cravings) című e-könyvet töltötte le, márpedig ez a pornón belül is a kemény vonalat viszi, mivel transzneműekről szól.

Van-e értelme?

A német könyvkiadók és könyvkereskedők szövetsége most azt vizsgálja, miként lehetne az új szabálynak érvényt szerezni a gyakorlatban. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, hogy az időkorlátozásnak semmi értelme, és nemcsak azért, mert a német férfiak egyként hördültek fel. A helyzet az, hogy a gyerekek, ha akarják, így is, úgy is megtalálják a módját, hogy kijátsszák a szabályozást. Ráadásul Németországban sem kell ahhoz e-könyv, hogy pornótartalomhoz jusson akár egy óvodás is.

15 milliós bírság

Mindenesetre azok a könyvkereskedők, akik nem tartják be a vitatott szabályt, 50 ezer eurós, azaz mintegy 15 millió forintos bírságra számíthatnak Németországban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.