Szoboszlai Dominik
Zajlik az élet az énekes házaspár háza táján. Békefi Viki és Feng Ya Ou napjait – a munka mellett – szeretett kislányuk tölti ki, azonban nemrégiben új feladatba fogtak.
Másfél éve új szerepkörben tündököl Békefi Viki és Feng Ya Ou, hiszen egy csodálatos kislány, Mei Liza boldog szülei. Ez idő alatt sikerült kialakítaniuk egy olyan rendszert, amiben férjként és feleségként is képesek létezni.
"Az elején nehéz volt. Amikor Lizi megszületett, Ya Ounak rengeteg munkája volt, így inkább én tartottam a frontot, amikor pedig hazaért, ő is becsatlakozott. A kislányunk születése előtt megbeszéltük, hogy fokozottan figyeljünk arra, hogy kettesben is töltsünk minőségi időt. Persze mindenhová visszük magunkkal a kislányunkat – mert lehet vinni, hiszen nagyon jó fej –, és nem nyűgként éljük meg! Ezenkívül vannak olyan helyzetek, amikor a nagymama is hatalmas segítségünkre van" – kezdte a hot! magazinnak Viki.
"Nem érezzük azt, hogy híján lennénk a közös programoknak" – vette át a szót Békefi Viki férje.
A gyereknevelés még jobban összehozott bennünket, és ugyanúgy közös élményként raktározzuk el ezeket. Most nagyon harmonikus az életünk. Persze vannak lopott óráink, amikor a kisbaba alszik, de nincsenek különös igényeink.
Nemrég új fejezetet nyitottak a közös életükben, hiszen építkezésbe kezdtek, így hamarosan a közös otthonukban köszönthetik egymást minden reggel.
"Fokozottan szükséges, hogy hajtsuk a munkát, és dolgozzunk, mert mindenre kell figyelnünk. Hamarosan kezdődnek a munkálatok is, amiből szeretnénk kivenni a részünket" – árulta el Viki.