tóth gabi
A kísérlet a végéhez ért, így a mai adásban az utolsó három pár döntése is kiderül. Arra azonban senki sem számított, hogy Szabi nem jelenik meg a megadott időben. Lehet, hogy a Házasság első látásra párjának sorsa vallomás nélkül dől el?
A Házasság első látásra Szabija különösen jól ért ahhoz, hogy feldühítse feleségét, de eddig mindig sikerült kibékülniük. Az utolsó pillanatban azonban a férj olyasmit tett, amit nem biztos, hogy ki tud magyarázni, ha egyáltalán lesz még rá lehetősége.
A Házasság első látásra szereplőinek a különköltözés után a megadott helyen és időben kellett találkoznia, hogy elmondják egymásnak a döntésüket. Judit csinosan felöltözve már az impozáns épület előtt várta férjét, ám, ahogy telt az idő kezdett egyre idegesebb lenni. A feleség már azon is elgondolkozott, hogy a férfi, akivel az elmúlt 6 hetet házasságban töltötte végül megfutamodott és el sem jön, hogy megbeszéljék a jövőjüket.
Nálunk Erdélyben ez nem megszokott, hogy a nők várnak egy férfira és számomra ez nagyon megalázó volt, úgyhogy elborult az agyam
– mondta dühösen Judit.
„Mindjárt hazamegyek, de komolyan” – tette még hozzá újabb néhány perc várakozás után.
Judit és Szabi kapcsolata egyáltalán nem ment zökkenőmentesen, hiszen mindketten nagyon erőteljes és lobbanékony természetűek. Amennyire időnként szerelmesnek tűntek, olykor épp annyira ridegen tudtak viselkedni egymással, így jó néhányszor előfordult a 6 hét alatt, hogy faképnél hagyták a másikat egy-egy vita hevében. Ezek után nem csoda, hogy a nézők tűkön ülve várják, hogy milyen döntést hoznak majd a házasságukat illetően. Persze, csak ha Szabi megjelenik.
De hogy válás vagy boldogság lesz a vége az csak a Házasság első látásra utolsó részéből derül ki 19:45-től a TV2-n!