tóth gabi
Erre azért senki nem számított.
Már január közepe van, de sokan még mindig nem tudjuk megszokni, hogy már nem 2023-at, hanem 2024-et írunk. Ez azt jelenti, hogy még mindig a búcsú időszaka van: még mindig szívesen merengünk el azon, hogy mi minden történt 2023-ban, és nem gondolunk arra, hogy milyen csodálatos dolgok várnak ránk az idei évben. Tóth Gabi Insta-sztorijában most summázta azt, hogy milyen örömök érték 2023-ban, ez azonban megdöbbentette a rajongókat.
Tóth Gabi egyik kedvenc emléke, ahogyan új szerelme édesanyjával néptácol.
Az is kedves emlék számára, ahogyan Papp Máté Bence a tanítványaival ropja a Duna mellett.
Ugyanakkor a karrier is fontos volt számára 2023-ban.
Balesetet is szenvedett Tóth Gabi.
A kis Hannaróza pedig már akkorát nőtt, hogy a haját is be lehet fonni.
A fenti történetekből látható, hogy Tóth Gabi elsősorban Papp Máté Bencéről és Hannarózáról őriz szép emlékeket. Ez azonban sok rajongót megdöbbentett, hiszen ennek alapján úgy tűnik, Krausz Gábort teljes mértékben száműzte az emlékeiből. Hiszen mennyi, de mennyi minden történt velük! 2022 decemberében még arról beszéltek, hogy kistestvért terveznek Hannarózának, majd 2023. elején elkezdtek azon gondolkodni, hogy vidékre költöznek.
Sziklaszilárd alapokra épült a kapcsolatunk, ugyanakkor még mindig meg tudjuk lepni a másikat. A Krausz legalábbis engem nagyon. És igen, baromi jókat szoktunk veszekedni, és elárulok egy titkot, káromkodni is szoktunk, mint a kocsis, amolyan olaszos/magyaros virtussal, de pont ilyenkor fontos, hogy milyen alapokra épül egy kapcsolat
– írta 2023 februárjában a Család.hu-n vezetett blogjába.
Áprilisban pedig megtörtént velük a csoda: beköltöztek álmaik házába, ahol úgy tervezték, hogy boldogan fognak élni, ameddig meg nem halnak. Ez végül nem így lett, hiszen Gabi beleszeretett táncosába és elhagyta Gábort, és úgy tűnik, ezzel együtt az összes szép emlékét is elfelejtette.