Létrehozva: 2022.10.28.

L.L. Junior és Dárdai Blanka újra együtt

Újabb bizonyíték került fel az internetre! Dárdai Blanka és L.L. Junior újra együtt.

Hosszú hetek óta terjed a hír, miszerint a fiatal énekesnő, Dárdai Blanka és L.L. Junior egy párt alkotnak. Legutóbb az is felröppent, hogy a fiatal lány összeköltözött Juniorral, hiszen kapcsolatuk hírének kitudódása után Blanka hirdetni kezdte az addigi albérletét. Ám nemrégiben az terjedt el, hogy szakítottak is, mert eltűntek az Instagramról a közös programok beszámolói.

Fotó: Ripost

A szemfüles rajongók észrevették, hogy Dárdai Blanka és L.L. Junior közösen mentek a Papp László Sportarénában tartott 50 Cent koncertre, majd egy, a Fekete Vonat formáció fotózásáról a háttérből készült képet posztolt ki közösségi oldalára szívecskékkel, ami elég árulkodó. Sőt, mindketten visszakövették egymást Instagramon.

A kommentelők nem fogták vissza magukat:

„Dárdai kisasszonyt még igencsak tisztába kellett tenni, mikor a Fekete Vonat a legjobb napjait élte.”


„Én meg naivan azt hittem, kirakta már a seniort.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában