Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.15.

A Viszkis immár kétszeres apuka, elárulta, mit művelt a szülőszobában

Ambrus Attila már haza is vitte a kis Magort.

November 12-én megszületett Ambrus Attila kisfia, Magor, tegnap kora este pedig már haza is vitték a kórházból a kis jövevényt. Attila a Borsnak mesélt arról, hogyan lett immáron kétszeres apuka.

Fotó: Végh István

Megszületett Ambrus Magor Attila, a Viszkis kisfia. A Bors telefonon érte utol Attilát, aki elmondta, aki határtalanul boldog, hogy végre egy kisfiú édesapja is lehet. – Azt gondolom, hogy most már igazán halhatatlanná váltam. Mindenem megvan!Tíz évvel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos család tagja lehetek majd – kezdte lapunknak Attila. – Még mindig nehezemre esik elhinni, hogy újra apuka lehetek!

Amikor születik egy kisfiad, akkor tudod igazán, hogy az örökséged, a génjeid, minden, ami te magad vagy, a vérvonalad öröklődik tovább – folytatta a büszke édesapa, aki támogatta a feleségét, Rékát a szülőszobán, amikor az ifjú trónörökös a világrajött.

Konkrétan elejétől a végéig ott voltam. A feleségem már mondta is nekem, hogy gyárt a részemre egy „segéd-bába” oklevelet, mert olyan ügyesen végeztem a dolgomat. Mindent végignéztem, egy percig nem rendültem meg. Az első gyermekemnél is én vágtam el a köldökzsinórt, és ez most sem történt másképpen. Csodálatos érzés volt, amikor a kezembe foghattam a 4 kiló 15 dekás, 56 centis Magort. Iszonyatosan nagy ereje van a kis­fiamnak. Nagyon cuki és hihetetlenül szép gyerek. Tudom, hogy ez elfogultan hangozhat, de akkor is: Az én kis Magorom egy Gyönyörű kisfiú.

Réka azt mondta nekem, hogy szerinte minden férfinak kutya kötelessége ott lenni felesége mellett a világrajövetel alatt. Nyilván, amennyiben ez megoldható. Hatalmas segítséget tud nyújtani, ha ott az ember párja. Mind testileg, mind lelkileg. Kicsit zavarta, hogy a kórházban más ember vezette le a szülést, mint akihez az elmúlt kilenc hónapban járt. Ez nyilván nem a kórház, hanem a rendszer kaotikussága, de szerencsére nagyon jó szakemberek vettek minket körbe és nem történt semmi probléma – tette hozzá Ambrus Attila, aki vasárnap már haza is vitte feleségét és kisfiát a kórházból, amiről lapunk fotósának sikerült is néhány fotót készítenie. Immáron hivatalosan is négytagúvá vált Attiláék családja. És bár szinte madarat lehet vele most fogatni a boldogságtól, jól tudja, vissza kell állnia a kemence mellé.

Fotó: Végh István

Sajnos az élet – akármennyire is szeretném – nem áll meg. Én lennék a legboldogabb, ha most leülhetnék és ameddig van bennem erő, ölelhetném magamhoz a kisfiamat, de közelednek az ünnepek. Hétvégente ki kell mennem piacozni, jönnek a karácsonyi rendelések. Meg kell élni valamiből és biztosítanom kell a családomnak mindent, amire szükségük van. Anyósom szerencsére besegít majd. Kislányomat ki kell vennünk majd az óvodából, mert hát ugye, a kisgyerekek mindent elkapnak egymástól és nem szeretnénk, hogy bármi baja legyen a kicsinek. A kis Annus is várja már, hogy találkozzon az öcsikéjével. Most lesz hároméves, és biztos vagyok benne, hogy remek nővér lesz belőle. Vagy hát… Hál Istennek, már az is lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó