Létrehozva: 2021.11.19.

Óriási az öröm: Íme az első fotó Nick Árpi tündéri unokájáról

Nick Árpi a világ egyik legerősebb embere, de még az ő szíve is megremegett, amikor először a karjában tartotta a kisunokáját, Ákost.

Nick Árpi 40 éves erőemelői karrierje során összesen kétmillió-kétszázezer tonnát emelt meg, vitathatatlanul ő a világ egyik legerősebb embere, így sokat azt gondolhatják, egy ilyen erős testben dobogó szív nem remeg meg, nem érzékenyül el semmitől. Ennek azonban épp az ellenkezője az igaz.

Fotó: Nick Árpád

Amikor Nick megtudta, hogy hamarosan nagypapa lesz, egyszerűen nem találta a szavakat, most pedig, hogy a kisfiú már három hónapos, beteljesült az álma. A világ egyik legerősebb emberéből a világ egyik leggondoskodóbb nagypapája lett!

„Amikor a fiam, Ádám közölte, hogy bővül a családjuk, egyből arra gondoltam, hogy: Jé, hát az én időm is eljött. Nem vagyok még olyan nagyon öreg, 68 éves, de vannak olyan barátaim, akik sokkal fiatalabbak nálam, és már van unokájuk. Az én Ákoskám három hónapja jött a világra. Sokáig nem tudtuk, hogy fiú lesz-e vagy lány. Amikor megtudtam, hogy fiú, akkor még jobban örültem” – újságolta az erőművész.

Fotó: Nick Árpi

Árpi nagyon büszke volt magára és a fiára, Ádámra is, amikor kiderült, hogy egy kisfiú érkezik a családba. Persze tudja, hogy nem a középkorban élünk, de jó érzéssel tölti el, hogy bármi történik, valaki a családból továbbviszi a „Nick” vezetéknevet.

„Ezek még távoli gondolatok, mert Ákos még nagyon picike, de eszembe jutott, milyen jó lenne, ha ő is sportoló lenne. Olyanokról gondolkodok, amiken még nem szabadna, mert lehet, hogy a szülei más irányba terelik. Bárhogy is lesz, boldog vagyok, hogy nagypapa lehetek. Köszönöm a fiamnak és aranyos menyemnek, Krisztinek. Nagyon jó anya.

A visszavonult sportoló azt is elárulta, hogy a koronavírus járvány miatt egyelőre keveset találkozott Ákoskával, azt is nagyon elővigyázatosan, mindig maszkban van, amikor a karjába veszi. A fiáéknak megmondták az orvosok, hogy legyenek óvatosak, amíg a pici nem kapja meg az oltásokat. Árpinak egyelőre az is nagyon különös, hogy az egykor vagány, bulizós fiát törődő és a felelősségteljes apának látja, de természetesen ő is megígérte a büszke szülőknek, hogy bármikor hívják, azonnal számíthatnak a segítségére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás

origo.hu

Hatalmasra duzzadtak a TV2 szexi sztárjának ajkai - kép

borsonline.hu

Először szólalt meg Tóth Gabi Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolatáról

hirtv.hu

Ho-ho-ho-hó - profi Mikulás is volt Orbán Viktor + videó

metropol.hu

Kórházba került Hannaróza, Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

mandiner.hu

Az Euronews szerint 1918-ban Románia „újraegyesült”

origo.hu

Krausz Gábor megható vallomása Mikes Annáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 4-10.: Nagyszerű hét vár mindenkire

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Nem ismer lehetetlent: eljegyzést kér karácsonyra a szingli Miló Viki

LOVE

Szem nem marad szárazon: így reagált Agárdi Szilvi párja, amikor először látta szerelmét menyasszonyi ruhában – Videó

LOVE

Hoppá! Jóképű focista oldalán tűnt fel Pap Dorci

LOVE

Gyanús jelek: Sikerült megmentenie a házasságát Király Viktornak?

LOVE

Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél: Az első perctől kezdve együtt élünk

LOVE

Gólyahír: 53 éves korában apa lesz a Hooligans fenegyereke, Csipa

LOVE

A Balatonról jelentkezett be az ismert amerikai vlogger - Videó

LOVE

Babát kért születésnapjára a TV2 sztárja