tóth gabi
Csecsemőként fogadták örökbe Bíborkát, vagyis Bibit Miklósa Erikáék. Az operaénekes és férje jelenleg arra vár, hogy testvér érkezzen a most hatéves kislány mellé. Az örökbefogadás csodájáról mesélt meghatódva Miklósa Erika.
Rókusfalvy Lili és Rókusfalvy Pál az előző heti témát folytatva ezúttal Miklósa Erika operaénekesnővel, valamint Bálint Gabriella pszichológus szakértővel járták körbe az örökbefogadás témáját a Családi Körben. Az adásban Miklósa Erika elárulta, hogy első gyermekük után a másodikat is örökbefogadás útján szeretnék a családjukba emelni.
„Várakozásban vagyunk, igaz, a korunk miatt csecsemőt már nem, de kisgyermeket még örökbe fogadhatunk” – mondta a műsorban az énekesnő, hozzátéve, hogy számukra mindegy, kisfiú vagy kislány érkezik-e, igaz, Bibi lánytestvért szeretne.
Miklósa Erika szerint minden gyermeknek joga van szerető családban felnőni.
„Ez a legszebb és legnagyobb kaland az életben, csodálatos dolog lehetőséget teremteni egy kis lénynek, hogy minőségi életet éljen” – osztotta meg gondolatát az örökbefogadásról a művész.
Azt is elárulta a nézőknek, mit éreztek, amikor hat évvel ezelőtt először voltak otthon hármasban a kislányukkal, Bíborkával.
„Örökbe fogadtunk és örökké szeretni fogunk, ezt mondtuk Bibinek, mikor először hazavittük és ezt azóta is sokszor elmondjuk neki” – mesélte a művész.
Miklósa Erika előtt kiváló példa volt a nagymamája, aki bár nem volt hivatalos nevelőszülő, nagyon sok gyermeket felnevelt. Az előadóművész és férje a sorsra bízta magát, amikor az örökbefogadás mellett döntöttek és meseszerű történetükben felfedezhető a sors keze.
„Apu küldte Bibit, aki aznap született, amikor édesapám meghalt” – mesélte a Családi Körben az operaénekesnő.
A megható adás újranézhető IDE kattintva!
Családi kör – minden vasárnap 18.45-től a Duna Televízió műsorán!