RETRO RÁDIÓ

Nem bírta a férfi nélkül: Vajna Timit a Balatonnál kapták rajta

Nem bírta a férfi nélkül: Vajna Timit a Balatonnál kapták rajta
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 14. 08:45

Vajna Tímea a magyar tengernél romantikázik a párjával, pedig kezdetben úgy tűnt, szünetet akarnak tartani.

Bár egy időre szünetet akart tartani kapcsolatában Vajna Tímea, úgy tűnik, pár hét is elég volt számára. Most ugyanis már Tihanyban romantikázik párjával, Zoltánnal. Andy Vajna özvegye igyekszik is dokumentálni a nyaralást, képeiről pedig süt a boldogság.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Imádnak együtt lenni, Timinek mindig fülig ér a szája, ha Zoli társaságában van, és amióta megjött Amerikából, szinte elválaszthatatlanok. Ők óvatosak az érzéseiket illetően, de a barátok drukkolnak neki” – súgta meg egy, a neve elhallgatását kérő ismerős a Blikknek.

A szerelmesek nemcsak a magánéletben, az üzletben is partnerek. Andy Vajna halála után Zoltán lett a budapesti Nobu többségi tulajdonosa. Tímea is a cégben maradt, de az irányítást átadta a fiatal üzletembernek. Zoltánt egyébként néhai férjén keresztül ismerte meg, a filmügyi kormánybiztos jó barátságot ápolt a milliárdos örökössel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.