Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.14.

Élő adásban tálalt ki: kendőzetlenül vallott a házasságáról Kökény Attila

Az énekes és felesége azon is elgondolkodtak, hogy bevállaljanak még egy gyermeket, de most már csak az unokákra koncentrálnak.

Kökény Attila és felesége boldogabbak, mint valaha! Az énekes élő adásban vallotta be, hogy feleségével, Arankával egy negyedik gyermeket is be akartak vállalni. Az élet azonban – boldog apropóból – közbeszólt: Attiláék lánya februárban hozta világra az első gyermekét, és ősszel az énekes fia is szülői örömök elé néz.

Attila és Aranka tehát kétszeres nagyszülők lesznek karácsonyra, így lemondtak a babaprojektről.

Fotó: TV2

„Akartunk babát, de a lányunk leelőzött. Aranka eleinte tiltakozott, de aztán már ő is akarta. A legkisebb fiunk tizennégy éves, pár év, és ő sem lesz már otthon. Most viszont már, nagyszülőként ciki lenne. A Jóistentől kaptunk egy unokát, jön a következő, boldogok vagyunk. Főleg, hogy a gyermekeim mondták, a mi példánkat szeretnék követni, tehát legalább három babát szeretnének. Ha ez megtörténik, boldog nagypapa leszek!” – mondta el a Mokkában az énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka