tóth gabi
Óriási az öröm az Annoni családban! Debreczeni Zita szombaton, két nappal Valentin nap után tudatta, hogy első gyermekét várja férjével, Gianni Annonival. Nem meglepő, hogy az exmodell a fellegekben jár, ugyanis kétségekkel teli éveken van túl. Korábban egy nőgyógyászati probléma miatt kevés esélyt jósoltak neki a teherbe esésre.
Debreczeni Zita 2014 novemberében szeretett bele az olasz étteremtulajdonosba, Gianni Annoniba. Kapcsolatuk olyan álomszerűen alakult, hogy 2017 március 31-én teljes titokban össze is házasodtak a Dolomitokban. Boldogságuk látszólag teljes volt, ám egy dolog hiányzott: egy kisbaba, amire mindketten annyira vágytak. Zita nehéz időszakon van túl, hiszen korábban az orvosok nem igazán biztatták: azt mondták neki, hogy egy nőgyógyászati probléma miatt kevés esélyre van arra, hogy teherbe essen.
„Sajnos van egy nőgyógyászati problémám, amit majd kezeltetnem kell, mielőtt babát vállalnánk. Ez a betegség szerencsére kezelhető, de elképzelhető, hogy a későbbiekben befolyásolja majd a gyerekvállalást. Az orvosom lélekben már felkészített arra, hogy ha meggyógyulok is, nehezen tudok majd teherbe esni, és bár félek ettől, azért bizakodó vagyok. Máshogy nem lehet ezzel a tudattal megbirkózni. Ha nagyon szeretnénk valamit, akkor az teljesült” – nyilatkozta Zita az egyik hetilapnak még 2015-ben.
A profi fotós a nehézségek ellenére nem adta fel, belül végig hitt abban, hogy hamarosan édesanya lehet. Ebben szerencsére egy újabb orvosi szakvélemény is megerősítette 2016-ban.
„Amikor ez a kapcsolat elkezdődött, teljes kivizsgálásra mentem, szem előtt tartva, hogy ha esetleg rossz híreket kapok, akkor ne húzzam tovább Gianni idejét, aki szintén nagyon szeretne gyerekeket. Izgultam, de a doktor azt mondta, nem látja akadályát, hogy anya lehessek” – nyilatkozta az exmodell még 2016-ban a Diéta&Fitnesz magazinnak. Azóta már 4 év is eltelt, Zita pedig türelmesen várt arra, hogy teherbe essen. Pedig nem volt könnyű dolga, a sajtó és a rajongók is folyamatosan arról faggatták, hogy mikor bővül végre a család.
Nem csoda, hogy Zita inkább úgy döntött, elhatárolódik a témától és nem beszél családalapítási terveiről. Amikor 2017-ben Istenes László nekiszegezte a kérdést a Mokka stúdiójában, csak ennyit mondott:
„Hagyjál békén, ne kérdezz ilyeneket, így állunk! Ez egy olyan jellegű kérdés, ami inkább ránk tartozik, mint bárki másra” – jelentette ki határozottan. Mivel spirituális beállítottságú, az exmodell az évek során több jósnőhöz is elment. Az első azt mondta, soha nem lehet gyereke. Zita ettől dühös lett, több jóshoz is elment, s meg is kapta a megfelelő választ tőlük: igen, teherbe eshet.
Végül 2020 februárjáig kellett várnia, hogy kiderüljön, teljesült az álma és végre anya lesz. Az örömhírt egy tündéri fotósorozattal tudatta, sőt, még egy ultrahangfelvételt is közzétett az Instagramon.
„Shhh... Még ne mondjátok el nekik, mert még mi is alig hisszük el, hogy velünk is megtörténik a csoda amire évek óta várunk! Az már biztos, hogy egy dologban az anyukájára hasonlít... Szeret késni... Köszönöm Istenem!!!” – írta Zita, majd hozzátette, hogy egyelőre nem szeretne nyilatkozni a témában.