tóth gabi
Téli esküvőn mondja ki egymásnak a boldogító igent Veréb Tamás és szerelme, Szandra.
Az augusztus végi lánykérés óta már az esküvőt tervezgeti Veréb Tamás és menyasszonya, Szandra.
A szerelmesek régóta érzik már, hogy együtt szeretnék leélni az életüket, ezért pontos terveik vannak az esküvő részleteit illetően.
Abban rögtön egyetértettek, hogy téli esküvőt szeretnének, mert úgy érzik, az sokkal inkább összehozza az embereket, mint a nyári mulatságok.
„Mindkettőnknek tetszik a hangulata, mert kicsit mesebeli, kuckózósabb, forralt borosabb. Mintha az embereket is jobban összetartaná, nem lébecolnak majd kint dohányozva, hanem velünk ünnepelnek. Nem szeretnénk nagy esküvőt, de az olyan legyen, hogy mindenki jól érzi magát és velünk töltődik” – mondta el a Mokkában Tamás.