10°C
18°C

Vilmos, Bíborka névnapja

RETRO RÁDIÓ

Hatalmas változás állt be Rékasi Károly és Pikali Gerda kapcsolatában!

Hatalmas változás állt be Rékasi Károly és Pikali Gerda kapcsolatában!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 21. 07:50

A színészpáros élete két év után visszatér a rendes kerékvágásba, újra együtt dolgoznak.

Két év után visszatér a színpadra Rékasi Károly, ennek pedig a nézőknél is jobban kedvese, Pikali Gerda örül.

A színész két év után tér vissza véglegesen a József Attila Színház színpadára a már korábban bemutatott, ám Rékasi állapota miatt csak egyszer játszott Boldogság című darabban, illetve a Vágyrajárók című előadásban.

Gerda úgy érzi, a sok viszontagság után végre újra lenyugodtak körülöttük a kedélyek, ráadásul a gyógyulás után maximálisan a szerelmükre tudnak koncentrálni.

"Nagyon jó formában van Károly, a héten már elkezdtünk próbálni. Már alig várta, hogy visszatérjen, én meg hogy újra együtt dolgozzunk. Most újra fel kell vennünk a tempót, hiszen próbálunk, játszunk, forgatunk és éjszaka együtt tanuljuk a szöveget. Ez azonban rettenetesen inspirál és elfeledteti velem a fáradtságot.

Három éve nem voltam nagyobb pihenésen, nyáron is csak hosszú hétvégéink voltak a gyerekeimmel vagy Károllyal.

Az viszont, hogy végre vissza tud térni és gyakorlatilag újra tudjuk kezdeni az életünket, mindenért kárpótol. Nehéz volt mindkettőnknek ez a két év, sokat kellett küzdenünk. Én minden karácsonykor türelmet kértem a Jóistentől, voltak pillanatok, amikor szükség is volt rá. A szerelmünk viszont erősebb volt mindennél, és sikeresen átvészeltük ezt a hosszú és nehéz időszakot. Mindig is éreztem, hogy ő az, akit kerestem, igazi gentleman, ez manapság már sajnos kihalóban van" - áradozott kedveséről a színésznő a Lokálnak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.