tóth gabi
Végre úgy érzi Sári Évi, hogy megtalálta a nagy õt.
Az énekesnő nemsokára betölti a negyvenedik életévét, ráfért már a boldogság. Most volt először kettesben nyaralni Zoltánnal, új kedvesével. A krétai út nagyon jól sikerült, így nem csoda, hogy Évi bizakodó az új szerelemmel kapcsolatban. A sztár pár hónapja alkot egy párt szerelmével, de nagyon bizakodó.
„Maga volt a mennyország – így jellemzi Sári Évi krétai nyaralását a Bors napilapnak. Lelkesedése nemcsak a mesés görög szigetnek szól, a vakációt az tette igazán széppé, hogy először nyaralt együtt új szerelmével. A 39 éves énekes-színésznő úgy érzi, Zoltán mellett kiteljesedett.
„Régóta ismerjük egymást, de csak pár hónapja vagyunk együtt. Viszont ennél intenzívebben nem is élhettük volna meg az elmúlt időszakot. Miután összejöttünk Zolival, kiderült, hogy korábban is tetszettünk egymásnak, csak egyikünk sem volt elég bátor ahhoz, hogy nyisson. Bevallom, nagyon szerelmes vagyok! Olyan érzéseket élek meg, amiket régóta nem éreztem, vagy talán még soha – árulta el Évi, aki egy teljes hétig romantikázott Zoltánnal Krétán.