
Közel nyolc évvel édesanyja halála után vallott színt. Félte õrzött titokról mesélt.
Fodor Zsóka eddig sosem mesélt rejtélyről számolt be a %RIPOST%-nak. Kiteregette édesanyja féltve őrzött titkát. Elmondása szerint Rózsika néni menthetetlenül szerelmes volt egykori sorozatbeli kollégájába, Szőke Zoltánba, akivel gyakran ültek össze az évek során.
![]()
"Édesanyám hihetetlenül jól tartotta magát. Humorát még a legnagyobb gondok közepette sem vesztette el. Máig tisztán él bennem a sztori, amikor összeültünk a barátokkal, és az akkor kilencvennégy éves anyukám is velünk jött. Mint mindig, akkor is Zoli mellett ült. Nem lehetett levakarni róla. Ekkor érdekes mondat hagyta el a száját:
Velem a világon mindenről lehet beszélgetni, de a szexről nem érdemes, mert arra már nem emlékszem
– mondta viccesen, és mindannyian nagyon jót szórakoztunk rajta. Amikor elment, csak Zolit hívtam el a temetésre.”







