Létrehozva: 2016.09.21.

Meglepő lesifotók a válófélben lévő Brad Pittékről

Angelina 12 év után dön­tött a sza­kí­tás mel­lett, miután megelégelte férje kicsapongó életmódját és nõügyeit. Pár hónappal ezelõtt azonban még úgy tûnt, minden rendben köztük...

Bár az egész világot hidegzuhanyként érő Brangelina válásnak több vészjósló előjele is volt, a júliusban készült lesifotókon még úgy tűnt, teljes köztük az összhang.

A 12 év után szakító álompár nyáron még boldogan ölelte át egymást, úgy néztek ki, mint a szerelmes tinik!

Néhány nappal korábban pedig együtt ünnepelték egyik gyermekük, Knox nyolcadik születésnapját egy hollywoodi étteremben.

Azóta azonban történt köztük valami...

Bár Angelina kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva nyújtotta be a válási papírokat, a szakítás mögött minden bizonnyal Brad Pitt italozó életmódja és hűtlensége áll. Nem elég, hogy a Szövetségesek című film forgatásán összemelegedett Marion Cotillarddal, korábban a fiatal énekesnőre, Selena Gomezre is szemet vetett..

"Történt valami, ami miatt Angie-nél betelt a pohár. Bár még mindig szereti Brad-et, már nem bírta tovább. Számára most a gyerekek a legfontosabbak"

- árulta el a Mirrornak Jolie egyik közeli ismerőse.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!