RETRO RÁDIÓ

Apa akar lenni a meleg magyar tévés

E.J.
Szerző
E.J.
Létrehozva2016. 06. 08. 18:45

Új barátját két hónappal a válás után ismerte meg, de házasságra még nem gondol, ellenben a családbõvítésre annál inkább.

Még csak öt hónapja ért véget Steiner Kristóf házassága, a tévésre viszont már rá is talált a szerelem. Két hónappal szakítása után megismerte Nimródot, akivel teljesen kiegészítik egymást - árulta el a Fem3 Cafénak.

Férjével, Matannal kilenc év alatt túlságosan megszokták egymás jelenlétét, és Kristófnak rá kellett döbbennie, hogy teljesen eltérő időbeosztásuk miatt házasságuk kudarcra volt ítélve. A szerelem azonban hamar rátalált, a szintén szakmabeli Nimróddal, pedig állítása szerint annyira boldog, mint még soha eddigi életében.

Még mindig hiszek a házasság intézményében, de azért nem akarok második Gábor Zsazsává válni, szóval újabb házasságon egyelőre nem gondolkozom.

Steiner elmondta, hogy új párja és munkái is Tel Avivba kötik, az írás mellett turistákat kalauzol Izraelben, néha pedig hazatér Magyarországra is, vezetni egy-egy rendezvényt. Kapcsolata miatt azonban úgy tervezi, Izraelben marad, és hisz benne, hogy hamarosan apává válhat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.