RETRO RÁDIÓ

Magyar sztárok, akik jóval fiatalabb párt választottak maguknak

Magyar sztárok, akik jóval fiatalabb párt választottak maguknak
MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 02. 27. 09:16

Számos hazai híresség nem foglalkozik a nagy korkülönbséggel, és nem a saját korosztályában találja meg élete párját. Az idõ pedig õket igazolja.

Sokan a fejükhöz kapnak, amikor valaki egy sokkal fiatalabb ember mellett találja meg a boldogságot, a sztárok esetében pedig még jobban beszédtémává válik egy-egy ilyen viszony. Hírességeink azonban nem foglalkoznak a negatív kritikákkal, nem szokványosnak mondott kapcsolataik pedig láthatóan kiállták az idő próbáját.

Összeszedtünk öt példát arra, hogy az évek száma bizony nem mindig számít a szerelemben.

Solti Ádám és Berni

A Barátok közt szívtipróját két évvel ezelőtt találta el Ámor nyila, szívét pedig egy nála tizenöt évvel fiatalabb gyönyörű lány rabolta el. Berni még csak nemrég fejezte be a középiskolát, de fiatal kora ellenére tudja, hogy Ádám mellett szeretné leélni az életét.

Az RTL Klub sztárja tavaly már meg is kérte a kezét, ennél több bizonyíték pedig nem is kell kapcsolatuk komolyságára.

Kasza Tibi és Andrea

A szókimondó énekes-műsorvezető sokáig kereste a nagy őt, akit aztán egy húszéves lány személyében talált meg. Tibi szerint azonnal fellángolt köztük a szerelem, így egy hét után összeköltöztek, ma pedig már szinte összes idejüket együtt töltik.

Boldogságuk két éve határtalan, bár házassági és családalapítási terveiket nem osztották meg még a nagyközönséggel. De ismerjük a mondást, ami késik, az nem múlik...

Lovasi András és Földes Eszter

A Kispál és a Borz egykori frontembere évek óta alkot egy párt a nála tizennyolc évvel fiatalabb színésznővel, Földes Eszterrel. Egy forgatáson ismerkedtek össze, a kezdeti ellenszenvből pedig szépen lassan szerelem szövődött.

Sőt, a pár a legnagyobb titokban a nyáron össze is házasodott, és már a családalapítás is szóba került közöttük.

Kóbor János és Zsóka

A legendás énekes és felesége között húsz év korkülönbség van, ennek ellenére már több mint tíz éve alkotnak egy párt. Megismerkedésük után másfél évvel született meg közös kislányuk, majd a boldogító igent is kimondták a Balaton partján.

Az elején még sokan kételkedtek kapcsolatukban, a hosszú évek azonban mindenkit meggyőztek szerelmük komolyságában.

Caramel és Szilvi

A Megasztár második szériájának győztese Hiennel való szakítása után sokáig nem találta a párját, ám végül megint egy vietnámi származású lányba szeretett bele.

A húszas évei elején járó Szilvi azóta már megajándékozta őt egy kislánnyal, nyáron pedig hivatalosan is összekötik életüket. Egyértelműen jól döntöttek, hogy rövid ideig tartó szakításuk után újrakezdték kapcsolatukat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.