
Ma lenne 50 éves a Linkin Park egykori énekese, Chester Bennington
A legendás énekes 2017. július 20-án tragikus körülmények között vetett véget az életének. A rajongók mai napig gyászolják és őrzik az emlékét.
Az egész zenei világot és kivált a rajongókat mélyen megrázta a hír, amikor a Linkin Park frontembere, Chester Bennington önkezével véget vetett az életének a kaliforniai otthonában, 2017. július 20-án. Az énekes emlékét a mai napig őrzik a hűséges rajongók, és hallgatják a dalait is, annak ellenére, hogy a Linkin Park 2024 ősze óta új énekessel turnézik, hosszas kihagyást követően. Benningtont korunk egyik legnagyobb énekesének tartják számon mind a mai napig, hiszen többek szerint úgy énekelt, mint egy angyal, és úgy üvöltött, akár egy démon.

Chester Bennington dalai rengeteg ember szívét megérintette
Chester Charles Bennington 1976. március 20-án született az arizoniai Phoenixben: az édesanyja elmondása szerint már kétévesen kiemelkedő tehetséggel énekelte Popeye dalait. Chester gyerekkorában döntötte el, hogy énekes szeretne lenni, majd fiatalkorában gyakran hallgatta a Ministry, a Depeche Mode és a The Cure zenekarok számait, ennek hatására formálódott a zenei ízlése, valamint alakította ki a sajátos énekstílusát. A középiskolában musicalekben szerepelt, és az országot járta egy színpadi produkcióval.
Chester a Linkin Parkkal vált világhírűvé, amikor a 2000-ben megjelent Hybrid Theory albumukkal berobbantak a köztudatba, ezzel egy jelentős utat törve maguknak az akkori pop és R&B centrikus zeniparban. Az énekes jellegzetes hangja a zenekar védjegyévé vált.
Chester nyíltan beszélt a függőségeiről és a mentális problémáiról is az interjúk során, köztük a depressziójáról. Bennington gyakran felhívta az emberek figyelmét a mentális egészség megőrzésére, és arra biztatott másokat, merjenek segítséget kérni. Egy interjú során Chester kiemelte, a Crawling című számot a drog- és alkoholproblémája ihlette, ami annyira súlyos volt, hogy úgy érezte, teljesen elvesztette a kontrollt önmaga felett. Ennek hátterében az állt, hogy az énekest még gyerekkorában szexuálisan bántalmazták, a traumája feldolgozása miatt nyúlt már egészen fiatalon a drogokhoz és az alkoholhoz.
Chester élete a továbbiakban sem volt mentes a nehézségektől: bár 2016-ban úgy tűnt, végre kiegyensúlyozott és pozitívabb életszemléletet alakított ki, 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt, ami a közeli hozzátartozóit is sokkolta, mivel semmi előjele nem volt a tragikus döntésnek. A helyszínen egy félig üres alkoholos üveget találtak, így az énekes halálát öngyilkosságnak minősítették - írta meg a Blikk.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!






