
Szívszorító fotó: A Kincsvadászok sztárja meglátogatta a bácsalmási gyilkosság árváit
Molnár Viktort édesapaként és bácsalmási születésűként is szíven ütötte annak az öt árva gyermeknek a sorsa, akiknek édesanyját az apjuk megölte, majd magával is végzett. A Kincsvadászok sztárja azonnal tudta, hogy szeretne nekik és annak a családnak segíteni, akik befogadták őket, mert ott is van nyolc gyermek, minden segítség elkél. A műtárgy-kereskedő meglátogatta a Bara családot, ahol hatalmas szeretettel fogadták, közös fotó is készült.
Különleges aukciót indított Molnár Viktor. A Kincsvadászok kereskedője egy tragikus körülmények között árván maradt családon, 5 gyermeken szeretne segíteni. A műkereskedőt Bácsalmáshoz való kötődése okán is különösen megérintették a történtek, ezért döntött úgy, hogy mindenképpen cselekednie kell, és megtenni mindent, amit csak tud.

A Kincsvadászok sztárja meglátogatta a Bara családot
Molnár Viktor első lépésként bevonta a TV2 sikerműsorából kereskedőtársait, elindítottak egy jótékonysági licitet. A Kincsvadászok szereplői nem tétlenkedtek, mindenki ajánlott fel valami értékeset, a napokban harmadjára is édesapává vált Fejes Tamás például Lukács László dedikált gitárját adta át aukcióra. De a történteknek itt még nincs vége, Viktor meg is látogatta a családot.
Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek a Bara családot. Bácsalmáson egy családi tragédia után öt gyermek maradt árván. Őket nagynénjük, egy nyolc gyermekes édesanya fogadta be. Nekik igyekszünk segíteni a Kincsvadászok csapatával, tart még a jótékonysági licit, amit itt értek el.
Illetve bármilyen összeggel tudjátok támogatni a gyerekeket az alábbi számlaszámra történő utalással:
Molnár Viktor-“Bara család adományszámlája” OTP Bank 11773133-01560600
- írta Instagram-oldalán a Kincsvadászok kereskedője, bízva benne, hogy sokan megosztják a posztját.

Szeretetben nőnek fel
Molnár Viktort lenyűgözte, hogy az öt árvával együtt 13 gyerekesre duzzadt családban mekkora szeretet és összefogás van.
Köztiszteletben élő családról beszélünk, eszméletlenül szépen élnek, hatalmas szeretetben és olyan összetartás van közöttük, ami engem mindig két vállra fektet, amikor találkozom velük. Azt határoztam el magamban, hogy én csinálok nekik egy fantasztikus karácsonyt és meglátjuk, mire jutunk az adománygyűjtéssel, szeretném markánsan megváltoztatni az életkörülményeiket, ennek mentén cselekszem






