1°C
13°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

A rendőröket is sokkolta, ami a helyszínen fogadta őket: nyílt utcán halálos támadás történt

Amy Mans
Szerző
Amy Mans
Létrehozva2025. 07. 01. 19:56

Egy férfi késsel támadt volt élettársára és közös gyermekükre a nyílt utcán.

A rendőröket is sokkolta az a családi dráma Bácsalmáson, amely az egész települést megrázta. Egy férfi késsel támadt volt élettársára és közös gyermekükre a nyílt utcán, majd önmagával is végzett. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe, míg fiukat életveszélyes állapotban szállították kórházba. A nyomozók jelenleg is a tragédia körülményeit vizsgálják.

alt=A rendőrök ledöbbentek azon, amit a bácsalmási kettős gyilkosság helyszínén láttak
A rendőrök ledöbbentek azon, amit a bácsalmási kettős gyilkosság helyszínén láttak /Fotó: Mehes Daniel /  Shutterstock

Rendőrök lepték el a környéket

Az eset a Köztársaság utcában történt, amelyet a rendőrség lezárt, és a környéken feszült csend honol. A helyiek döbbenten követik a hatóságok munkáját. Információink szerint a holttestek még mindig a helyszínen vannak, miközben a frissen érkezett helyszínelők a részletek feltárásán dolgoznak - írja a baon.hu.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított nyomozást, amely jelenleg is tart. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi egy bokros területen rejtőzött el, és onnan támadt rá a nőre és a gyermekre, amikor meglátta őket.

A gyermek állapotáról biztató híreket tudott meg a baon:

 12 éves fiú túl van az életveszélyen, jelenleg a pécsi klinikán ápolják, állapota kielégítő

 – írják a cikkükben.

A lap információi szerint a rendőrség folyamatosan gyűjti az adatokat, hogy pontosabb képet kapjon az előzményekről és a családi viszonyokról. A település lakói megrendülten állnak az értelmetlen erőszak előtt, a Köztársaság utca továbbra is le van zárva.

Az esetről itt és itt olvashatsz bővebben.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.