
Fontos dolgot bízott a barátjára. Valóra vált a Schmuck Andornak tett ígéret.
Hiába telt el bő három hónap, még mindig felfoghatatlan a hír, ami az egész országot megrendítette július 14-én. 54 esztendős korában elhunyt a Tisztelet Társaságának elnöke, akit sokan a nyugdíjasok védelmezőjeként aposztrofáltak, nem alaptalanul. Bár Schmuck Andor ő maga közölte A Nagy Duett című szórakoztató műsorban, hogy súlyos beteg, halálhíre mégis váratlanul érte az embereket. Most pedig arról érkezett hír, hogy valóra vált a Schmuck Andornak tett ígéret.

Nemcsak baráti kötelesség a Schmuck Andornak tett ígéret Mága Zoltán részéről
Mága Zoltánt is szíven ütötte az ismert politikus halálhíre. Így fogalmazott a Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt: Schmuck Andor több mint három évtizeden át volt hűséges segítője és támogatója jótékonysági koncertjeinek és számtalan alkalommal állt mellé, ha a szépkorúakról volt szó.
Azt is kérte, hogy ha vele bármi történne, ígérjem meg, a szépkorúakat továbbra is támogatni fogom. Ez az ígéret nem új keletű, hiszen eddig is mellettük álltam és ezután is szívügyem marad a sorsuk. Ez számomra nemcsak baráti kötelesség, hanem mélyen átélt társadalmi felelősség.
– írta barátja halálát követően Mága Zoltán.
Idén ősszel tisztújítást tartott a bő két évtizedes múltra visszatekintő Tisztelet Társasága Szabadidő Egyesület, mely a szépkorúak közösségének, méltóságának és aktív életének támogatásáért jött létre. Az ülés oka Schmuck Andor elvesztése volt.
A közgyűlés társelnökké választotta Mága Zoltán hegedűművészt, aki korábban is komolyan támogatta a szépkorúak közösségének erőfeszítéseit, valamint az idősek megbecsülését, továbbá a generációk közötti párbeszédet.
Köszönöm a Tisztelet Társasága bizalmát – megtiszteltetés, hogy a szépkorúak közösségét szolgálhatom! Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Tisztelet Társasága elnöksége felkért, hogy vállaljam a társelnöki feladatokat. Mindig is szívügyem volt az idősek, a szépkorúak támogatása, hiszen ők adták nekünk mindazt, ami igazán érték – a család összetartó erejét, a hitet, a haza iránti hűséget és a példát, amelyet a fiatalok követhetnek. Ígérem, hogy továbbra is ki fogok állni mellettük, képviselve érdekeiket nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban is, méltó módon szolgálva azokat, akik egész életükkel gazdagították nemzetünket.
– olvasható Mága Zoltán Facebook-oldalán.








