Schmuck Andor üzent a túlvilágról? Hátborzongató, mi jelent meg a politikus TikTok-oldalán
Július 14-én érkezett a tragikus hír: 54 évesen elhunyt a Tisztelet Társaságának elnöke. Schmuck Andor a halála után is üzent a kedvelőinek.
Egy emberként rendült meg az ország, amikor július 14-én kiderült: Schmuck Andor meghalt.

Az 54 éves politikus ugyan nem titkolta, hogy súlyos beteg, A Nagy Duett márciusi élő show-jában bejelentette azt is, hogy életmentő kezelésre szorul, ám a pontos diagnózist nem árulta el. Nem akarta terhelni azokat, akiket szeretett, akik közel álltak hozzá. Az utolsó információk alapján rendszeresen kezelték, augusztus elején várt volna rá az újabb átfogó vizsgálat, amin kiderült volna, javult-e az állapota. Erre a vizsgálatra azonban már nem került sor.
Schmuck Andor halála körül viszont még mindig sok a kérdőjel, a tragédia oly rejtélyes, mint amilyen maga a politikus volt. Ugyanis rendőrök lepték el Tisztelet Társasága irodájának környékét. Hatósági szalaggal zárták le az iroda bejáratát, ami fölött lakott a politikus, valamint a megszokottnál hosszabb ideig nem engedtek senkit még a helyszín közelébe se!
Órákon át helyszínelt a rendőrség Schmuck Andor halálának helyszínén
Sajtóinformációk szerint az ismerősei nem tudták elérni Andort, ezért a tűzoltóknak kellett rátörni az ajtót. Úgy tudni, a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, tehát valószínűleg Schmuck Andor betegsége végleg győzedelmeskedett. A haláleset helyszínéről azonban már megérkeztek az első fotók, amik több rejtélyes részletre is felhívják a figyelmet. Az már önmagában különös, hogy a rendőrök ennyi időre lezárták a helyszínt, a Tisztelet Társasága irodájának környékét. Ráadásul miután elvitték a holttestet, még órákon keresztül helyszíneltek a környéken, Schmuck Andor irodájánál.

A rejtélyes körülmények mellett a helyszínen készült fotókból az is kiderült, hogy miket vittek el magukkal a helyszínről a hatóságok: például egy kólásüveget, amiből lehet hogy utoljára ivott a politikus? De rengeteg iratot, illetve egy egész zsáknyi olyan dolgot is lefoglaltak a rendőrök, amikről egyelőre nem lehet tudni bővebb információt.
Piros nyakkendő, cowboy-kalap: ikonikus alakját vesztette el a magyar közélet
Az viszont biztos, hogy Schmuck Andor betegsége előtt és után is a hazai közélet egyik legszínesebb és legszerethetőbb figurája volt. Öltönyében, piros nyakkendőjében és cowboy-kalapjában gyakran keltett feltűnést a főváros V. kerületében, nagymestere volt a vicceknek, közeli ismerősei szerint maszkot hordott a külvilág felé, és állandó optimizmusa, poénkodása csak álca volt: mélyen legbelül egy magányos férfi volt, aki mindennél jobban vágyott a szeretetre.
A politikus még a betegségéből is igyekezett viccet csinálni, nyilatkozataiban gyakran említette, hogy mivel Magyarország egy focis nemzet, ő is csak azt tudja mondani, hogy az első fél idő után nem áll győzelemre a kórral szemben, ám még messze van a vége.
Hátborzongató üzenet jelent meg Schmuck TikTok-oldalán
Schmuck Andor élete tehát elképesztően színes és kalandos volt, 54 év alatt annyi minden történt vele, amennyi másokkal egész életükben nem fordul elő. Andor politikai szereplését tévés showműsorokban történő felbukkanásokkal egészíttette ki, tavaly májusban pedig Tinder-tündérek címmel adott ki egy tényfeltáró könyvet a legkínosabb randiélményeiről.
A Ripost kedden, egy nappal Andor halálának bejelentése után megdöbbentő és egyben hátborzongató dolgot vett észre a Tisztelet Társasága elnökének TikTok-oldalán. Mintha maga Andor üzent volna, és a túlvilágon se vesztette volna el a humorát.
Megszületett! Élt? Meghalt! :-)
– áll Schmuck Andor TikTokján, amit a közösségi oldal szerint hétfőn, július 14-én módosítottak.

