
Tragédia: elhunyt a tehetségkutató egykori sztárja
82 éves korában távozott az élők sorából. Sokan gyászolják a népszerű énekest.
82 éves korában elhunyt a népszerű énekes, akiről Simon Cowell külön megemlékezett a Britains's Got Talent című tehetségkutató műsorban való fellépése után. Az elhunyt Dave Betton 2020-ban lépett fel a műsorban a fia, Dean oldalán, annak ellenére, hogy addigra már visszavonult az énekléstől.

Elhunyt a népszerű énekes
Az apa-fia duó eljutott a verseny későbbi fordulóiba, miután lenyűgözték a zsűrit, a közönség pedig állva tapsolt a That's Life című produkciójuk után. Amanda Holden nem győzte dicsérni a párost, Simon Cowell így nyilatkozott:
Vannak olyan napok, amikor úgy érzem, egy csésze forró csokoládéra van szükségem – és ti voltatok az a csésze forró csokoládé! Jó érzést keltettél bennem, szükségem volt rá!
- idézte szavait a Daily Star.
Dave tinédzserként kezdte a karrierjét, Frank Sinatra és más sanzonénekesek repertoárjában jeleskedett, de stílusával és különböző dalok adaptálásában is bebizonyította a sokoldalúságát. 1981-ben Chesterfieldből, a szülővárosából Blackpoolba költözött feleségével, Josie-val, akivel megvásárolta a Queen's Promenade-on található Dorchester Hotelt. Ezután profi klubénekesként kezett el énekelni. Gyorsan hírnevet szerzett magának, a 70-es évektől a 90-es évekig klubénekesként lépett fel. Később Ausztráliában és Dél-Afrikában volt szerencséje turnézni, majd egy Las Vegas-i rövid turnéval teljesült be a vágya.
15 évvel ezelőtt hagyott fel a zenéléssel, amikor a felesége elhunyt. Dean, a fiuk, édesapja nyomdokaiba lépett és énekesi karrierbe kezdett. Öt évvel ezelőtt döntöttek úgy, adnak egy esélyt a tehetségkutatónak, és együtt lépnek fel.
Mindig is felnéztem apára, ő inspirált arra, hogy elkezdjek énekelni. Kétségtelenül egy helyi legenda volt a maga idejében – telt házas fellépéseket rendezett
- emlékezett meg róla a fia.






