
Elhunyt az Óz, a csodák csodája egyik utolsó élő sztárja
Elaine Merk Binder 94 éves volt.
Elaine Merk Binder, aki az egyik utolsó túlélő manó szereplő volt a szeretett Óz, a csodák csodája című filmből. A szívszorító hírt lánya, Annette Phillips erősítette meg a TMZ-nek, bár a halál oka nem került nyilvánosságra.

94 éves korában távozott az Óz, a csodák csodája egyik szereplője
Elaine Merk Binder 1938-ban sikeresen jelentkezett a filmbe, és őt választották ki a nyolc gyermek közé, akik tánc- és énekbetéteket adtak elő a manók szereplőgárdájában. A klasszikus filmben Judy Garland alakította Dorothy Gale-t, míg Frank Morgan az Óz, a csodák csodája című mese varázslóját.
Jelentkeztem az Óz, a csodák csodája manó szerepére. Nagyon ijesztő volt számomra, ez volt az első nagy meghallgatásom egy nagy stúdió lányai számára. Megkönnyebbültem, amikor Bud azt mondta a táncdirektornak: 'Rendben van.' Nem kellett úgy teljesítenem, mint a többieknek. Kiválasztottak a nyolc gyermek közé, akik egyszerre táncoltak és énekeltek
- így emlékezett vissza korábban Binder.
Mindössze nyolc éves volt, amikor a jeleneteit az MGM stúdiójában, Culver City-ben, Kaliforniában forgatta. A „Come Out, Come Out” című dal jelenetében Binder a második kis házban lévő lépcsőn állt - írja a Mirror.
Elaine Merk Binder hátrahagyja fiát, George-t, lányát, Annette-et és hat unokáját.






