RETRO RÁDIÓ

Tragédia Mandula Ádám és szerelme életében: elvesztették közös babájukat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 17. 08:00

Az egykori valóságshow-szereplő már több mint fél éve alkot egy párt a barátnőjével. Mandula Ádám még korábban osztotta meg, hogy ismét édesapa lesz, azonban kiderült, hogy a baba elment.

Mandula Ádám egykori valóságshow-szereplő és rapper, aki az Éden Hotel és az Aranypart című műsor révén vált ismertté Magyarországon. Az utóbbi években azonban többször is botrányok középpontjába került, drogozott és megdöbbentő módon viselkedett, amit a közösségi oldalán is rendszeresen megosztott. 

Mandula Ádám
Mandula Ádámnak a balhéi után most a gyásszal kell megküzdenie (Fotó: Facebook)

Több gyereket szeretne Mandula Ádám a barátnőjétől

Ádám a börtön után teljesen új életet kezdett, tavaly pedig bejelentette, hogy ismét szerelmes egy fiatal nőbe, akivel az első közös gyermeküket várták, ám szörnyű tragédia történt.
Sajnos a pici elment, elvetélt a párom. Nagyon rosszul éltük meg a helyzetet, hiszen szerettünk volna közös gyereket. Még azt sem lehetett tudni, hogy fiú vagy kislány lett volna. Később kiderült, hogy valószínűleg a sok stressz miatt veszítettük el a babánkat, ugyanis kicsit feszült időszakon vagyunk túl, mint minden kapcsolatban, nekünk is voltak mélypontjaink” – avatta be a részletekbe a Ripostot. 
Mandula Ádám azt is megosztotta, hogy nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy barátnője most is állapotos. „Nekem van már egy fiam, de az biztos, hogy vagy három közös gyermeket szeretnénk” – tette hozzá.

Jöhet a lagzi

Habár még csak decembertől alkotnak hivatalosan egy párt, már az esküvő is szóba került közöttük. Sőt, már elképzelésük is van a ceremóniáról.
Ha majd egyszer összeházasodunk, akkor olyan lagzit szeretnénk, hogy a Holdon is látni lehessen! Úgy gondolom, ha már lagziról beszélünk, akkor verje nagydobra az ember. Minden sztárvendéget meghívnánk, akik zenélnének nekünk a nagy napon”– fejtette ki.

Mandula Ádám exe jó kapcsolatot ápol új párjával

Mandula Ádám és kisfia édesanyja, Géczi Bea között mára már rendeződött a viszony, sőt, a jelenlegi barátnőjével is többször találkozott.
Bea szerencsére jó kapcsolatban van a párommal, jól kijönnek, örülök, hogy a gyerekemmel is több időt tölthetek, imádom őt. A páromnak is van két csodálatos kisgyermeke, két kislánya, úgyhogy ő is tudja már, mi az az anyaság” – fogalmazott lapunknak. 

Mandula Ádám nemcsak kisfiával, de párjával is rendszeresen szervez közös programokat, TikTok-videókat csinálnak, zenélnek, táncolnak. Mandula Ádámnak nemrég jelent meg a legújabb dala, vagyis próbál ismét a zenélésből megélni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.