
Stana Alexandra vallomása: „Rettenetesen kishitű voltam”
A Dancing with the Stars-ban ismertté vált profi versenytáncos rengeteget változott, mióta 2020-ban először lépett ki a nagy nyilvánosság elé. Stana Alexandra, most a Ripostnak adott egy rövid interjút, melyben elárulta, miért döntött úgy, hogy a magánéletének bizonyos részleteit inkább megtartja magának.
Volt idő, amikor Satna Alexandra neve szinte folyamatosan pörgött a bulvárlapokban. A Dancing with the Stars táncosának magánélete a szemünk előtt zajlott. Sok szó esett a 12 éven át tartó kapcsolatáról, amiből végül házasság, majd gyors válás lett, és gyakran jelentek meg cikkek arról a szerelemről is, ami Horváth Gréta korábbi párjához, Meggyes Dávidhoz fűzte. Annak a kapcsolatnak is vége lett, Alexandra pedig megtanulta a leckét, és egy ideje maximum pletykák terjednek a magánéletéről, amit ő maga, féltve őriz. A profi táncossal péntek este egy divateseményen futottunk össze, ahol kicsit faggathattuk őt az életéről és a terveiről is. Stana Alexandra őszintén mesélt a Ripostnak.

Ripost: Ha azt mondjuk, csalódás, mi jut róla eszedbe?
Stana Alexandra: „Eléggé álmodozó gyerek voltam, de anyukám rám szólt, ha úgy érezte, hogy a keleténél kicsit jobban elmerültem a fantáziám világában és kezdtem valóságként megélni, valami meseszerű ábrándomat.
Több olyan pontra is emlékszem az életemben, amikor csalódni kényszerültem az álmaimban, de ezzel aligha vagyok egyedül.
Biztosan mindenkinek vannak olyan csalódásai, amikor valami nagyon nem úgy sikerült, ahogyan azt elképzelte. Az én esetemben talán az vezetett a legtöbb csalódáshoz, hogy nagyon gyorsan akartam elérni célokat, de ezekhez mindig idő kellett, ami miatt gyakran estem pánikba. Végül persze mindegyiket megvalósítottam, csak egy picit több idő kellett.”
Ripost: Ezek szerint a türelem nem tartozik a legfőbb erényeid közé...
S.A.: „A türelmetlenségemet azóta sem tudtam teljes mértékben elengedi. Ha valamibe sok munkát teszek bele, akkor hajlamos vagyok sürgetni az eredményt, de dolgozom ezen a hibámon, ami szerintem élethosszig tartó munka lesz. Küzdök ezzel… ”
Stana Alexandra öt éve még kinevette volna azt, aki minden álma megvalósulását emlegeti
Ripost: Hogy állsz az álmaid megvalósításával?
S.A.: „Őszintén szólva, minden szempontból túlszárnyaltam azt, amit gyerekként megálmodtam magamnak. Nagyon sokáig voltam rettenetesen kishitű. Elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy most itt tarthatok, ahol. Ha az öt évvel ezelőtti énemnek azt mondja valaki, hogy eljutok erre a szintre és minden álmom valóra válik, biztosan kinevettem volna.”
Ripost: Ismertséged kezdetén rengeteg mindent osztottál meg magadról. Megbántad?
S.A.: „Amikor az ember zöldfülűként belekerül a média körforgásába, nem mindig tudja, hogy miként érint majd, ha esetleg valami rosszabb dolog történik az életében, arról is írni fognak. Nem voltam felkészült, nem pontosan tudtam, hogy mibe is vágok bele azzal, hogy a Dancing with the Stars-ra igent mondok.
Ugyanakkor igyekeztem azt képviselni, hogy vállalom a döntéseimet.
Vagyis úgy voltam vele, hogy ha megmutatom az embereknek a nagyon jót, akkor azt is vállalom, ha valami nem úgy alakul, ahogyan kéne, vagy ahogyan terveztem. Tudtam, ha elindulok ezen az úton, nem bújhatok el és nem is akartam.”
Ma inkább próbálom megragadni a kínálkozó lehetőségeket és azokat megélni.
Ripost: Mi változott?
S.A.: „Annyiban változtam, hogy megpróbálom mind a jó, mind a rossz dolgokat egy kicsit magamnak megtartani. Nem feltétlenül azért, mert sok bántás ért volna, mondjuk egy adott időszakban, vagy mert nekem z borzasztó terhes volt. Inkább csak, hogy több maradjon meg nekem és ne legyen téma rólam minden, ami csak történik velem.”
Ripost: Mik a távlati terveid?
S.A.: „Ma már nem vagyok nagyon tervező típus, bár régen az voltam.
Kitűztem magam elé célokat, de azt vettem észre, hogy olyankor előjön a már említett, türelmetlen énem.
Ma inkább próbálom megragadni a kínálkozó lehetőségeket és azokat megélni. Így, hogy újra elkezdtem tanítani, célom, hogy bővítsem a tánciskolámat és akár gyerekeket, időseket is tanítsak, de más fronton úgy vagyok vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.”







