LELKIZŐ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2025.02.10.

Lesújtó: lemondta koncertjeit, agydaganattal küzd a világsztár

Azt hitte, mostanra már újra színpadra állhat, de még a gyógyulásra kell fókuszálnia.

Michael Bolton az agyműtéte után még nincs olyan állapotban, hogy színpadra álljon, ezért londoni koncertjét is lemondta. A 71 éves sztárnál 2023 decemberében agydaganatot diagnosztizáltak, ezt követően életmentő műtéten esett át.  

Michael Bolton 2024 januárjában a közösségi médiában posztolt a betegségéről. Mint elmondta, bár a vele történtek nagyon rémisztők, a műtét sikeres volt. Hozzátette, hogy reményei szerint négy hónap múlva már színpadra tud állni, ám most mégis lemondta londoni koncertjét. A Grammy-díjas művész koncertjét előbb 2024 nyaráról  2025. július 5-re halasztották, most azonban bejelentette, elmarad a koncert - írja a life.hu.

Mindannyian tudjátok, mennyire vártam ezt az előadást, de továbbra is gyógyulásomra kell koncentrálnom. Köszönöm, hogy szerettek és hálás vagyok a pozitív energiákért és a támogatásotokért

- írta az énekes.

Pályafutása az 1970-es években kezdődött a Blackjack nevű heavy metal együttes tagjaként. Az 1980-as években szólókarrierre váltott, és a romantikus popballadák műfajában alkotott maradandót. Pályafutása során Bolton két Grammy-díjat nyert a legjobb férfi popénekes kategóriában 1990-ben és 1992-ben.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek