RETRO RÁDIÓ

„Megváltoztattad az életünket!” - Feladta a küzdelmet a rákkal a 27 éves TikTok-sztár

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 10. 16. 12:20

Az influenszerrel egy ritka és súlyos betegség végzett.

Családtagjai könnyek között jelentették be, hogy hosszú és súlyos betegség következtében 27 éves korában elhunyt Rachel Yaffe. A fiatal TikTok-sztárt 20 éves korában diagnosztizáltak Hepatocellurális Karciómával, ami a májrák egyik ritka, de súlyos formája, amely főként fiatalokat érint. Rachel azonban méltósággal viselte állapotát és mindent megtett a felépülésért, annak ellenére is, hogy kiderült, már 4. stádiumú a betegsége. Emberek tízezreinek mesélt a közösségi médiában a kezeléseiről, és még néhány héttel a halála előtt is posztolt a TikTok-oldalán.

sztetoszkóp, kórház, betegség, rák, beteg, páciens
A fiatal sztárnál 20 éves korában diagnosztizáltak májrákot /Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Rachelnél korábban gluténérzékenységre gyanakodtak, azonban a helyi orvosa egy szakemberhez irányította, és akkor kiderült a lesújtó diagnózis: egy 20 centiméteres daganatot fedeztek fel a májában, ráadásul már negyedik stádiumú volt. Egy műtét keretében eltávolították a daganatot, azonban az néhány hónappal később visszatért és átterjedt a lány tüdejére is. Rachel úgy készített motivációs videókat a rák elleni harcáról, hogy biztos volt benne, hogy már csak néhány éve lehet hátra, több tízezer embert motivált a küzdelmével.

Racher végül október 11-én veszítette el a harcot a betegsége ellen, azonban szeptember közepén még mosolyogva beszélt arról, hogyan is érzi magát.

Visszatértem New Yorkba, és a lakásomba, ez annyira boldoggá tesz. Végre a saját termeimben lehetek. Hálás vagyok neki, hogy a barátaimmal lehetek körülvéve, már ez önmagában nagyon sokat segített lelkileg. Nagyon sokat veszítettem az erőmből, amikor a sugárkezelést kaptam. Annyira nehéz volt felkelnem és mozgásra kényszerítenem magamat, ezért most azon dolgozom, hogy könnyebb legyen sétálnom a városban.

- mondta el videójában a lány, aki ezután arról beszélt, hogy kőkemény étrendváltozásokat kellett bevezetnie a táplálkozása terén, és szinte ez volt a legnehezebb az egészben, ugyanis semmilyen étvágya nem maradt a kezelések után. 

Szülei Linda és Wayne, testvérei Jordan és Jessica, nagymamája Sydney Bass, és szerető kutyája Layla gyászolja most a tragikusan fiatalon elhunyt influenszert

 - számolt be róla az Unilad. Rachel rajongóinak ezrei búcsúztak el a közösségi médiában a lánytól.

Az én életemet is megváltoztattad! Megmutattad, hogyan kell lépésről lépésre átszerveznünk az életünket és a szokásainkat a gyógyulás érdekében!

- búcsúzott el Rachel egyik követője.

Te voltál a számunkra egy gyógyíthatatlan betegség gyógyító útja!

- fogalmazta meg gondolatait egy hozzászóló.

Megváltoztattad az életünket! Isten nyugosztaljon Rachel, az angyalok vigyázzanak rád! Ez annyira szomorú, előtted állt az egész élet!

 - írták a gyászoló kommentelők Rachel oldalán.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.