RETRO RÁDIÓ

8 lyukat fúrtak Szacsvay László hasába, műtéten esett át a színészlegenda

N.V.N.
Szerző
N.V.N.
Létrehozva2024. 09. 12. 11:15
Frissítve2024. 09. 12. 11:18

A nemzet színésze idén nem igazán élvezte a nyarat. Többek között azért, mert egy műtéten esett át. Szacsvay László jelenleg lábadozik, még vannak fájdalmai. Az operációról részletesen mesélt.

Szacsvay László azt vallja, hogy a humor és az önirónia még a legelkeserítőbb és legkétségbeejtőbb helyzetben is kapaszkodót nyújthat.

Szacsvay László
Szacsvay László napról napra jobban érzi magát Fotó: Vaskó Tamás

Szacsvay László nagyon megszenvedte az idei nyarat

Ilyen szellemben esett át nemrég a nemzet színésze egy kisebb beavatkozáson.

Nem akarok köntörfalazni: iszonyatosan meleg, igencsak szenvedős és izzadságszagú volt az idei nyár. De legalább nem volt eseménytelen: átestem egy kisebb műtéten, éppen abból lábadozom. Nyolc lyukat fúrtak a hasamba. Időnként egyes mozdulatoknál még érzek fájdalmat, de napról napra jobban vagyok” – mondta a a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Katona József Színház alapító tagja. 

77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egy pár napot” – folytatta nevetve. 

Egyébként a beavatkozás hamar megvolt, szerencsére csak egy napot töltöttem a kórházban.

„Reggel nyolcra bementem, elaltattak, majd délután négykor felkeltem. Megtaláltam a dohányzót, cigarettáztam egy kicsit, aztán visszafeküdtem aludni” – fejtette ki a színészlegenda, aki közel egy éve vesztette el feleségét.

Szacsvay László
A színészóriás reméli, mielőbb teljesen felépül Fotó: Kállai Márton

Egy napig tartották a kórházban

A 76 éves művész meglehetősen lazán kezeli a történteket, és a részletekről is beszámolt.

Hajnalban a legmélyebb álmomból keltett fel egy nagydarab fickó, hogy arrébb tolná az ágyamat, mert a szobatársamat csak így tudják kivinni. Azt hittem, még álmodom, és valami nagyon vicces vígjátékot forgatunk.” 

Amikor viszont észhez tértem, majd’ összecsináltam magam!

„Ott állt szemben egy nagydarab pasas, a műtős nejlonbugyival a fején! Mondjuk, legalább kedves hangja volt. A szürreális éjszakát követően reggel felkeltettek, hogy hazamehetek. Eredetileg úgy készültem, hogy maradnom kell négy napig, de a jó hír hallatán azonnal összecsomagoltam” – mesélte a Star magazinnak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.