tóth gabi
Az egykori botrányhősnek hozzá kellett szoknia az apaság gondolatához. Aurelio elmesélte, hogyan alakul a kapcsolata a kislányával, Sofiával.
Három hónap után került le a nyomkövető, a Kozma utcai börtönt megjárt, Aurelio Caversaccio lábáról. Az egykori botrányhős saját kezével vágta le a bokájáról az eszközt, és közben leírhatatlan megkönnyebbülést és boldogságot érzett.
Az egykori reality-sztár két évet töltött a hűvösön, majd három hónapig volt házi őrizetben bajai otthonában, így nem csoda, hogy álomszerű számára az, hogy szabadon járhat-kelhet, igaz, az országot még nem hagyhatja el. Nemrég még attól volt hangos a sajtó, hogy Aurelio börtönbüntetése alatt apa lett, egy futó kalandból ugyanis kislánya született. Bár a korábban zűrös életű celeb megtehette volna, hogy hátat fordít a kislánynak és volt szeretőjének, Nikolettnek, azonban a sors máshogy alakította a dolgokat.
Ugyanis a két fiatal egymásba szeretett, így Aurelio első dolga az volt a házi őrizet után, hogy a Balatonon romantikázzon egy kicsit Nikolettel.
„Én előtte a szerelem első látásra nevű dologban hittem, viszont van egy másik fajta szerelem is, amikor valakit ismersz már több évtizede, és van köztetek egy szoros barátság. És alakul egy olyan helyzet, mint például nálunk, hogy van egy közös...nevezzük termésnek. És az agyban elkezd az beindulni, hogy milyen lenne, ha együtt lennétek. Ebből a stádiumból kialakult egy szeretet, egy vonzódás, aztán ezt überelte a szerelem érzése.
Sok ilyen filmet láttam, hogy barátságból kialakult a szerelem. Én nem nagyon hittem előtte ezekben, de most velem is konkrétan ez történt.
Én is szerelmes lettem a Nikibe, és nem a gyerek miatt” — kezdte Aurelio a Mokka kamerája előtt, majd arra is kitért, hogyan alakul a kapcsolata a kislányával, Sofiával.
Aurelio a börtönben hosszú hónapokig csak a neten láthatta gyorsan cseperedő kislányát, a nevelésébe igazán csak most kapcsolódott bele.
„Nagyon nehéz volt felvenni a ritmust olyan téren, hogy a gyerek eddig csak Skype-on látott engem, magyarul virtuálisan.
Nyilván Niki, édesanyám és az egész családi kör mutogatott rólam képeket meg videókat, szóval a gyerek tudta, hogy ki vagyok, néha puszilgatta a képemet is, de azért össze kell csiszolódnunk.
Volt, hogy reggel fölébredt, és én mentem be hozzá. Már akkor is sírt, de amikor meglátott, még jobban elkezdett sírni. Az elején nekem is furcsa volt, fel kellett dolgoznom, hogy van egy gyerekem” — ismerte el Aurelio.