LELKIZŐ

Szerző Buster

Létrehozva: 2023.12.07.

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

Egy karrierváltás sosem könnyű, de ha valaki ismert emberként kezd bele egy civil szakmába, annak számos buktatóval kell szembenéznie.

Ha valaki, akkor Baukó Éva tudja ezt, hiszen egykori bulvár- és botrányhősként egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kitanulja az ingatlanbizniszt és belevág az értékesítésbe. A siker nem is maradt el, hiszen mára több eladáson és néhány szabad szemmel is jól látható jutalékon van túl. Ugyanakkor az, hogy a nevét mindenki ismeri, éppen annyira jelenthet előnyt, mint hátrányt. A Ripost kérésére Éva ezekről mesélt és egyúttal szeretné Berki Mazsi figyelmét is felhívni minderre, hiszen úgy gondolja, hogy az általa kitaposott úton felbukkanó „kátyúkba” neki már nem feltétlenül kell belelépnie.

Baukó Éva
Baukó Éva már ismeri az üzlet árnyoldalát is Fotó: Facebook

A trükköket meg lehet tanulni”

„Ahogy annyi szakma, az ingatlanozás is egy férfiak uralta ágazat, pedig mi nők tényleg nagyon hatékonyak tudunk lenni és ezt tapasztalatból mondom.”

A siker ugyanakkor olyan, mint a kutya vacsorája, vagyis kicsit sem garantált.

„Még a legbiztosabbnak tűnő vevő is visszalép, ha nem figyelünk minden apró részletre. A trükköket meg lehet tanulni, de a váratlanra való reagálás mindennek a kulcsa” – kezdte a Ripostnak Baukó Éva, majd kitért arra, hogy milyen váratlan helyzetekkel találkozott ismert és feltűnően csinos nőként, miközben megpróbált eladni egy ingatlant egy-egy „komoly” érdeklődőnek.

Azonnal észreveszem, ha kizárólag én érdeklem”

„Egy percig sem hittem, hogy minden simán megy majd és az emberek nem foglalkoznak majd azzal, hogy ismernek és úgy vélik mindent tudnak rólam, de még így is megesett, hogy meglepő fordulatot vett egy lakás-, vagy házbejárás. Az egy dolog, hogy szinte mindig elkerekedik az ügyfél szeme, ha meglát, az pedig rendszeres, hogy a nevem hallatán azonnal visszakérdeznek. Ezeket könnyű kezelni. Az viszont már nem olyan könnyű, ha egy pasin azonnal észreveszem, hogy kizárólag én érdeklem és kicsit sem foglalkozik magával az ingatlannal. Ilyenkor nagyon nehéz, mert már az első percben világossá válik, hogy nem lesz eladás, hiszen folyamatosan rólam kérdezget, miközben én éppen a lakás adottságait próbálom elmondani, bemutatni” – mondja Éva, aki nem tagadja, olyan is megesett már, hogy egy „vevőjelölt” átlépett egy határt.

Baukó Éva szép sikereket ért már el, de a kudarc sem ritka Fotó: Baukó Éva

Nem modellkedni vagyok ott”

„Előfordult, hogy olyan heves udvarlással találtam magam szemben, amit ott helyben kezelni kellett. Bár erre is léteznek tréningek, de amikor azzal szembesülök, hogy egy pasi csak a melleimet bámulja és kávézni hív, akkor nem könnyű megőrizni a nyugalmamat, hiszen én nem modellkedni vagyok ott, hanem azért, hogy eladjam a lakást, vagy a házat.” 

Volt már olyan is, hogy a fickó még a látszatra sem adott, azonnal közölte, hogy ő miattam van ott és valójában eszébe sincs bármit is megvenni.

„Ezzel a jelenséggel Mazsi is találkozni fog, hiszen őt is mindenki ismeri és nagyon dekoratív is. Maradjunk annyiban, hogy az ingatlanos szakma egy nehéz kenyér” – fogalmazott Baukó Éva.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Pusztító szuperfegyvert vetnek be az oroszok

mindmegette.hu

10 fűszeres, krémes tészta recept, amiben a spagettié a főszerep

mandiner.hu

Putyin háborúja elérte: most aztán tényleg bekerítették az oroszokat

metropol.hu

Most érkezett: váratlan balesetben elhunyt a népszerű színésznő

hirtv.hu

Avgyijivka elfoglalása után megfordult a szél

ripost.hu

Duplán érkezik a boldogság: ennek is örülhet a várandós Kulcsár Edina

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

ripost.hu

Herceg Csabi durván odaszólt: „Ha őket istenítik, akkor én egy legenda vagyok”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Nem fogom az időmet vesztegetni” – Varsányi Réka kitálalt Alekoszról

LELKIZŐ

Bunyós Pityu komoly műtéten esett át: "Nagy bajban voltam"

LELKIZŐ

Aurelio vallja: angyalok vigyáztak rá a börtönben

LELKIZŐ

Magyarországra menekítette szüleit Gianni

LELKIZŐ

"Picit beletörött a bicskám" - ezért szakított Tóth Gabi

LELKIZŐ

5-8 millió forintos munka: rettegve ment dolgozni Aurelio