tóth gabi
Oláh Vivien közel négy hónapja nem látta a szeretteit.
Oláh Vivien mindössze 19 éves, de hétről hétre felszántja a színpadot a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadának élő show-iban. Teszi mindezt úgy, hogy a stúdióban nem élvezheti a szerettei közvetlen támogatását, hiszen a családja Erdélyben él, így több mint 600 kilométer választja el őket egymástól.
A TV2 tehetségkutatója a félidejéhez érkezett, Tóth Gabi csapatának versenyzője pedig azt vette észre, hogy a pörgés és a felkészülés hevében is egyre többet gondol a családjára, akiket nem ölelhet magához. A héten annyira elhatalmasodott rajta ez az érzés, hogy csak a szülei és barátai bátorító üzenetei tudták jobb kedvre deríteni.
„Három, sőt, talán négy hónapja nem láttam őket, nem meglepő, hogy egyre jobban hiányoznak. Anyukám az első élő show-ra eljött, akkor sokat jelentett, hogy élőben szurkolt nekem, de a többi adáson már nem tudott ott lenni. Ilyenkor persze fantasztikus technikai vívmány a videóchat, de egy személyes találkozást nem helyettesíthet”
- kezdte sóhajtva a Ripost-nak a fiatal énekesnő, akit a messzi távolból is próbálnak támogatni a rokonok.
„Anyukám minden héten küld videót, az épp aktuális előadót is segít megformálnom. Most vasárnap a Bee Gees frontemberének bőrébe bújok, ami azért nehéz, mert bár férfit alakítok, az illető végig nagyon magas fejhangon énekel, ami nem könnyű feladat. Én mindenesetre nagyon élvezem, hogy idáig eljutottam, de az biztos, hogy ha számomra véget ér a Sztárban Sztár leszek!, akkor csapunk egy óriási családi bulit. Szerencsére hatalmas a família, sok a testvér, unokatestvér, az összeset sírva megölelném”
- mesélte meghatottan Vivien, aki annak azért örül, hogy nincs olyan férfi, aki pillanatnyilag hiányzik neki.
Korábban úgy érezte ugyanis, hogy jobb ha szingliként vág neki élete eddigi legnagyobb kalandjának.