tóth gabi
Oláh Vivient nehezen engedték el a műsorból, ám ő mégsem szomorkodik, és bizakodva tekint a jövőbe.
Oláh Vivien kényszerült távozásra a legutóbbi Sztárban sztár leszek! adásában: a lányt nehéz szívvel engedték el, akinek mindig mindenkihez volt egy kedves szava és egy nagy ölelése. A műsor ugyanakkor egy ugródeszkát is jelent a versenyzők számára: a kiesést követő interjú során már mosolyogva, reményekkel telve beszélt az érzéseiről és jövőbeli terveiről.
Élete legszebb időszakaként írta le Vivien azt az időt, amit a műsorban és a csapattal eltölthetett: a legeslegjobb barátokat szerezte meg, mialatt végig remekül érezte magát, ráadásul nagyon sok mindent tanult. A legfontosabb ezek közül kétségtelenül az volt, ahogy megtanulta, küzdjön az álmaiért, éppen ezért nem adja fel, halad tovább az útján és továbbra is zenélni fog. Mint mondta, már csak azért sem érzi magát csalódottnak, mivel, saját bevallása szerint, sosem hitte volna, hogy egészen a műsor feléig el fog jutni.
Azt látva, hogy mennyi tehetséges ember van a csapatban, picit megijedtem, hogy: hát, én nagyon jól érzem magam, majd szurkolok nektek, otthonról!
- mondta el Vivien, akinek végül nem jött be a megérzése. Az énekes ezután Tóth Gabit is méltatta: szerinte az énekesnő egy nagyon jólelkű ember, akivel csodálatos élményt jelentett együtt dolgozni.
Mindig mondta, egy picit fűszerezd meg magaddal a produkciót
- elevenítette fel Oláh Vivien a mester egyik jó tanácsát: szerinte ennek köszönhető az, hogy magabiztosan tudott fellépni a színpadra. Az énekes egyébként olyan színpadi jelenléttel és kisugárzással rendelkezik, ami nagyon nagy hatással bír a környezetére: szinte biztos, hogy hallani fogunk még róla a jövőben.