Létrehozva: 2023.11.24.

Elhunyt Szilágyi Mária

A lesújtó hírt a Színházi Dramaturgok Céhe közölte.

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg  Fotó: Pixabay.com

Szilágyi Mária munkásságának középpontjában a kortárs dráma és színház népszerűsítése állt, elévülhetetlen érdemei vannak a magyar és nemzetközi színházi színtér közötti hidak építésében - közölte a Színházi Dramaturgok Céhe pénteken az MTI-vel.

Szilágyi Mária 1952-ben született Hajdúböszörményben. 1972-ben a debreceni Kossuth Lajos Egyetemen német nyelv és irodalom szakon végzett, majd 1982-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát színházelmélet szakon. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) 1988-tól dolgozott német nyelvű színház referenseként.

1997-ben alapította a Kortárs Drámafesztivált, ahol kezdetben magyar alkotók műveit mutatták be nemzetközi szakmai közönségnek, majd az elkövetkező több mint 15 évben az egyik legfontosabb nemzetközi színházi eseménnyé vált Budapesten, hiánypótló platformot teremtve a magyar és nemzetközi színházi alkotók, előadások és irányzatok találkozásának.

A Szilágyi Mária által vezetett fesztivál európai drámaírás és színház új, Magyarországon talán ismeretlen vagy sosem látott útjait, fejleményeit mutatta meg a magyarországi szakmának és közönségnek; másrészt a magyar kortárs színház mozgását, változásait követve új, progresszív alkotóműhelyeket mutatott be a magyar és a külföldi vendégeknek.
A budapesti Kortárs Drámafesztiválon láthatott a magyar közönség először olyan meghatározó színházi alkotókat, mint René Pollesch, Gianina Carbunariu vagy Dave St. Pierre. Többek között az ő meghívására látogatott el először Magyarországra a posztdramatikus színház legjelentősebb teoretikusa, Hans Thies Lehmann.

2003-ban adták ki az általa szerkesztett Az arab éjszaka - Kortárs német drámaírók antológiája című kötetet, amelyben többek között Marius von Mayenburg, Roland Schimmelpfenning és Sybille Berg darabjai jelentek meg magyar fordításban. A szintén általa szerkesztett, 2011-ben megjelent Theatre After the Change című kötet a kelet-közép-európai régió rendszerváltás utáni színházi tendenciáit tanulmányozta és mutatta be.

Szilágyi Mária egészen a közelmúltig aktív alakítója volt a magyar színházi életnek. Az általa létrehívott SzínMűHely Alapítvány a kortárs magyar színház kiemelkedő produkcióinak létrehozásában vállalt szerepet.

Szilágyi Mária évtizedekig gazdagította a magyar és nemzetközi színházi kultúrát, sokrétű, szerteágazó, nagy hatású életművet hagyott maga után. Tudása, tájékozottsága, széles látóköre, humora és elhivatottsága hiányozni fog a magyar és nemzetközi színházi szakmának

- áll a Színházi Dramaturgok Céhének közleményében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó