LELKIZŐ

Szerző L.A.

Létrehozva: 2023.11.01.

„Már a fényben táncol” - meghalt az ismert színész 10 éves kisfia

A gyermek rákos volt, szervezete feladta a harcot.

Szerző L.A.

A Marvel színésze, Eka Darville gyászolja tízéves kisfiát, aki rákkal való harcában hunyt el.

gyertya
Fotó: Pexels

Az ismert színész az év elején jelentette be, hogy a 10 éves Manánál az agydaganat egy ritka formáját diagnosztizálták. A sztár karrierjét felfüggesztette, mivel a család az Egyesült Államokba költözött, ahol Mana többszörös kezelésen esett át - írja a The Sun.

Darville anyja, Malaika egy szívszorító videóban jelentette be a fiú halálát a GoFundMe-oldalán.

Még mindig imádkozom érte, mert ő továbbra is velünk lesz, és továbbra is velünk van. Elképzelhetitek, mekkora szomorúság és bánat ez az egész családnak. Nagy csend van a házban, miután az egész megpróbáltatás kezdete óta 463 napig tartó küzdelem folyt. És most már a mennyben van, már a fényben táncol. Mindannyian látjuk, érezzük, és tudom, hogy sokan közületek, akárcsak én, örökké szeretni fogják Manát. Több szívet sikerült neki megérinteni, mint a legtöbb embernek egész életében. És továbbra is meg fogja érinteni a szíveket történetével, bátorságával, erejével, amely már az angyali birodalomba költözött. Az angyalok segítik az embert, hogy a szeretet a lelkükbe költözzön.

A megpróbáltatás tavaly kezdődött, amikor a színész fia összeesett a tengerparton. A fiú folyamatos görcsrohamoktól szenvedett, és januárban kórházba szállították, amikor agyrákot diagnosztizáltak nála. Mana betegséggel folytatott harca során a színész megosztotta a friss híreket a gyermek állapotáról, és a hónap elején még mindig arról kellett beszámoljon, hogy Mana még harcol.

8 hónappal később még mindig velünk van. Még mindig harcol

- fogalmazott akkor a színész, aki leírta, hogy valódi csoda, hogy Mana a rehabilitáció során csodás eredményeket ért el, ám a daganat gyorsabban kezdett növekedni, mint korábban. A család mindent megtett, de a kisfiú nem tudta legyőzni a betegséget.

 

 

origo.hu

Szoboszlaiék tehetik tönkre a most még boldog svájci válogatott örömét

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

vg.hu

Együtt teáztak a First Lady-k: Peng Li-jüant lenyűgözte a herendi porcelán és a magyar hímzésminták

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

mandiner.hu

Szabadulhat Gyárfás? Találtak egy szálat, ami ügyvédje szerint elvezethet az igazsághoz

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria