tóth gabi
2008. október 3-ára biztosan mindenki emlékszik, aki tudta, ki is az az Albert Györgyi, hiszen a zseniális újságíró-riporter-műsorvezető aznap hunyt el tragikus körülmények között.
Albert Györgyi méltatlanul fiatalon és mellőzötten halt meg egy taxi hátsó ülésén, miután rosszul lett és a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Aznap egy korszakos zsenit veszített el az újságíró szakma és persze az egész ország. Györgyi felkészültsége máig legendás, de ahhoz, hogy megértsük, ki is volt ő a szakmájában, elég felidéznünk azokat az Oscar-díj-átadó gálákat, melyeket szinkrontolmácsként közvetített felénk a képernyőn keresztül.
Albert Györgyi élete kalandosan alakult, hiszen 1981 és 1982 között a Lagosi Egyetem hallgatója volt, hazatérve pedig diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-történelem szakán. Ezután pedig elvégezte a MUOSZ Újságíró Iskoláját. Innen a Magyar Rádióhoz került, ahol a Reggeli csúcs és az Ötödik sebesség című legendás műsorokat vezette. Karrierjét a Magyar Televízióban folytatta, ahol a Mozi Top 10, a Reggel, a Napkelte és a Múzsa műsorvezetője is volt. Albert Györgyi a magyar média minden területén maradandót alkotott, hiszen egy népszerű magazin főszerkesztője is volt, majd a Nemzeti Színház szóvivője lett. A legendás újságíró olyan világsztárokkal készített interjút, mint Paul Simon, Glenn Close, John Travolta, vagy éppen Madonna.
Miközben pályája töretlenül ívelt felfelé, magánéletében kevésbé volt sikeres. Rövid élete alatt háromszor is férjhez ment, de mindegyik házassága zátonyra futott. Halála előtt nem sokkal pedig véget ért kapcsolata Galsai Dániel újságíróval, aki könyvet is írt viharos kapcsolatukról. Albert Györgyi élete utolsó éveiben komoly pszichés zavarokkal és alkoholbetegséggel is küzdött.
Györgyi a végzetes napon éppen a TV2-be indult egy interjúra, de az érte küldött taxi hátsó ülésén hirtelen rosszul lett. A mentők 45 percig küzdöttek az életéért, hiába…
Albert Györgyi 44 éves volt…