RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mi okozta Körtvélyessy Zsolt bakteriális fertőzését

Mona
Szerző
Mona
Létrehozva2023. 08. 10. 08:00
Frissítve2023. 08. 10. 08:10

Körtvélyessy Zsolt még minimum 10 napig nem hagyhatja el a kórházat, további kezelések várnak a színművészre.

Körtvélyessy Zsolt a július 27-én végzett szívműtétje után két nappal került újra kórházba. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművészen egy úgynevezett ablációs beavatkozást végeztek: a combján keresztül vezettek be egy katétert a szíve felé, ezzel szüntetve meg az elmúlt időszakban kialakult szűkületet. Jelenleg is a Haller utcai kardiológián kezelik, a Borsnak a napokban árulta el, már jobban van, remélte, hogy a héten hazaengedik, sajnos erre azonban még várnia kell.

Körtvélyessy Zsolt
Legalább tíz napig még nem hagyhatja el a kórházat Fotó: Bús Csaba

Napok óta tünetmentes

A Mokka telefonon érdeklődött a színész hogyléte felől.

"Körülbelül 10 napig bent kell maradjak, hogy a napi négy antibiotikumot megkapjam. Napok óta tünetmentes vagyok" – mondta a műsorvezetők kérdésére a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművész, majd hozzátette, bár napokig föl sem kelhetett az ágyból, állapota javulásának köszönhetően most már engedélyezett számára a séta. Gyógytornász segíti a felépülését, hogy mielőbb új erőre kapjon.

Körtvélyessy Zsolt
A színművész szívműtétje jól sikerült Fotó: Máté Krisztián

Kedvese minden nap látogatja

Azt is elmondta, mi okozhatta nála a fertőzést.

Állítólag a leborotválás közben a szőrtüsző került bele valahogy a véráramba, ami nagyon ritka eset.

"Az egyik doktornő azt mondta, hogy ilyen húsz éve nem fordult elő, úgy tűnik, én peches vagyok" – fűzte hozzá.

 "Naponta vesznek vért, azonnal küldik az infektológiára, pár nappal ezelőtt megállapították a baktérium milyenségét, ezután célzottan kapom erre a kezelést" – árulta el, majd arról is beszámolt, maga az ablációs műtét eredményes volt-e.

"Tegnapelőtt volt egy vizsgálat, le kellett nyelnem a kamerát, és megnézték a szívemet, és helyreállt az ok, amiért én bekerültem, ugyanis korábban kihagyott a szívem" – nyilatkozta a riportban.

A színművész most már sokkal optimistábban látja a világot, ebben pedig nem csak a gyógyulása, hanem családja is nagy szerepet játszik.

"A kedvesem minden nap bejár, finom leveseket és ennivalót hoz nekem. Agyilag rendbe tesz, és a depressziómat is feloldja kicsit, ami időnként rám tör" – mondta Körtvélyessy Zsolt.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.