RETRO RÁDIÓ

Nincs idejük egymásra: csúfos kudarcba fulladtak Debreczeni Zita és Gianni randinapjai

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 08. 29. 16:50

Debreczeni Zita és férje, Gianni minden idejét a kicsiknek szenteli, és nem nagyon tudnak mellettük egymásra is fókuszálni. Terveznek erre jobban odafigyelni, de ezeket általában a gyerekek meghiúsítják.

Hosszú idő után a mostani volt első közös megjelenésük a televízió kamerái előtt, mivel Debreczeni Zita általában otthon marad a kicsikkel. Kisebbik gyerekük egy igazi kis Buddha, aki állandóan mosolyog, idősebb, hároméves fiúk pedig inkább dacolni szeret velük, de már könnyebb a helyzetük. 

Zita és Gianni minden idejét a gyerekeknek szenteli  Fotó: Szabolcs László

Idén először nyaraltak csak négyesben. 

Gyerekkel nyaralni nem igazán lehet. Nem lehet 10 óráig az ágyikóban pihenni, és az ágyban reggelizni. Ilyenek nincsenek, már más értelme van a nyaralásnak, de így is imádtuk minden pillanatát.

– mesélte a Mokka reggeli adásában Zita. 

Ismét Olaszországban pihentek, a Ligur-tenger partján, ami már nagyon közel van a Francia-riviérához is. Gianni elmondta, hogy féltek attól, hogy mivel eléggé köves az egész, az idősebbik fiú, Giafranco Máté nem nagyon fogja élvezni, de rájöttek: tévedtek.

A gyerek mindenhol feltalálja magát, mi komplikáljuk túl a dolgokat. A szülő mindig megnehezíti a dolgokat azzal a gondolattal, hogy óvni kell őket. Azonban ezt a kutató gondolatot hagyni kell a gyereknek, hogy teljesen elinduljon bennük

– emelte ki az olasz szakács és étterem tulajdonos. 

Elmondták, hogy a két fiú már együtt, egy szobában alszik. A picihez minden reggel kelni kell, míg a nagyobbik mindig átmegy hozzájuk, de alapvetően nem zavarják egymást. Gianni bevallotta, hogy a fókusz annyira a kicsiken van, hogy egymásra nem nagyon jut idejük, de igyekeznek azért odafigyelni erre is.

Be kell tartani, hogy legyen egy randinapunk. Ezt egyszer betartottuk, és amikor a következő héten eljött volna ismét ez a nap, beteg lett az egyik gyerek, utána héten a másik, szóval azt is buktuk

– jegyezte meg nevetve Zita.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.