RETRO RÁDIÓ

Ma lenne 104 éves Bálint gazda - Özvegye ápolja az emlékét

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2023. 07. 28. 15:00

Az ország kertésze 2020-ban hunyt el, ám felesége soha nem feledi.

Az ország kertészeként is elhíresült Bálint György, vagyis Bálint gazda július 28-án ünnepelné 104. születésnapját, ám már nem érhette meg ezt a szép kort. A fák és a növények nagy szakértője 2020-ban szenderült örök álomra, temetésére a Fiumei úti sírkertben került sor.

Bálint gazda

Az özvegye őrzi az emlékét

Récsey Antóniát hosszú, több évtizedes kapcsolat fűzte az ország kertészéhez. Először csak a könyvei gondozója volt, idővel pedig sokkal mélyebb kapcsolat alakult ki közöttük, aminek házasság lett a vége.  Ő segítette át Bálint Györgyöt azon a nehéz időszakon, amikor elvesztette második feleségét, akivel 35 éven át élt együtt boldogságban. Antónia már harminc éve gondozta a kertészmérnök könyveit, amikor 1998-ban összefutottak egy mezőgazdasági kiállításon, ahol hosszasan elbeszélgettek, majd az újabb találkozások során egyre közelebb kerültek egymáshoz.

A házaspár több mint két évtizeden át élt boldogan, egészen Bálint gazda 2020-ban bekövetkezett haláláig. Az asszony azóta is azért él és dolgozik, hogy méltó emléket állítson az ország leghíresebb kertészmérnökének. Ugyanabban a házban lakik, mint régen és ennek éke a csodálatos kert, amiben haszon- és dísznövények, fák, bokrok és virágok pompáznak. Minden pontosan ugyanolyan, mint férje halála előtt.

„Állt a hátam mögött mondta, mit kell csinálnom, én pedig mint egy kisinas, szép lassan mindent megtanultam a mestertől. Arra gondolok mindig: ha onnan fentről lepillantana és valamit nem jól csinálok, azt mondaná: 'Antónia, Antónia, nem erre tanítottalak'” – fogalmazott a Best magazinnak Antónia asszony. A nő úgy érzi a férje ma is büszke lenne a kertjére és rá is, mert az emlékéhez méltóan gondozza azt.

– nyilatkozta az asszony két éve az egyik hetilapnak.

Ha Bálint gazda még élne minden bizonnyal szép csendben, nyugalomban, szeretetben ünnepelne Antóniával imádott fáik között.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.