Létrehozva: 2020.06.23.

Bálint György özvegye: Nem szeretnék mást, csak egyedül lenni – videó

Több tízezren búcsúznak közösségi oldalán Bálint Györgytől, vagy ahogyan mindenki ismerte, Bálint gazdától, aki csendben távozott el vasárnap este, egy hónappal a 101. születésnapja előtt. Több generáció nevelkedett kiskerti tanácsain, cikkein, könyvein.

„Sokunk életének meghatározó személye volt gyerekkorunk óta. Jó utat a Mennyországba, Bálint gazdánk!”

Köszönjük pótolhatatlan szakértelmét, tudását, sok jó tanácsát!”

Ilyen és hasonló üzenetekkel búcsúznak rajongói Bálint gazdától. Nyugdíjas korában lett sztár, a szó legjobb értelmében, amikor a Magyar Televízió rendszeres szereplőjévé vált az Ablak című műsorban, de a mezőgazdászok és kiskerttulajdonosok már korábban is ismerték, hiszen számos szakmai lapot szerkesztett és rovata volt a Nők Lapjában, könyvei pedig több százezer példányban keltek el.

Fotó: MTI

Tavaly ünnepelte 100. születésnapját, de az utolsó napokig dolgozott.

Harmadik feleségét is munkája révén ismerte: a nála 27 évvel fiatalabb Récsey Antónia könyvei szerkesztője volt. Ő segítette át Bálint Györgyöt azon a nehéz időszakon, amikor elvesztette második feleségét, akivel 35 éven át élt együtt boldogságban. Antónia már harminc éve gondozta a kertészmérnök könyveit, amikor 1998-ban összefutottak egy mezőgazdasági kiállításon, ahol hosszasan elbeszélgettek, majd az újabb találkozások során egyre közelebb kerültek egymáshoz.

Bálint György:Kertésznaplló 2020 c.könyvének bemutatója az Örkény Könyvesboltban.A képen Bálint György és felesége...2019.09.23...Fotó:Vörös Szilárd
Fotó: DFP

„Edit még élt, és Antónia hősiesen viselte ezt a számára cseppet sem kellemes helyzetet. Gyakran ő készített ételeket Editnek, megvárt a kórház kapujában. Neki, egyedül és kizárólag neki köszönhetem, hogy lelki összeroppanás nélkül átvészeltem a nehéz éveket” – írta könyvében Bálint gazda.

A Ripost telefonon érte el az özvegyet, aki szűkszavúan nyilatkozott.

„Képtelen vagyok felfogni, ami történt… Nem tudok még beszélni róla. Fel kell dolgoznom az elvesztését, amihez most időre van szükségem. Nem szeretnék mást, csak egyedül lenni…” – mondta megtörten Antónia.

Gyászában egy ország osztozik.

„Olyan volt ő nekem, mint a nagypapám”

Szabó József kertészmérnököt, a Főkert Zrt. egykori vezérigazgatóját a szakmai kapcsolaton túl szoros lelki kötelék fűzte össze Bálint gazdával. Két hete beszéltek utoljára. József gyermekkorában éppen Bálint György hatására választotta ezt a szakmát.

Fotó: Szabó József

„Tíz éve ismerem személyesen, sűrűn beszéltünk” – mondta elcsukló hangon a Ripost-nak.

„Utoljára ő hívott, érdeklődött, hogy vagyunk. A vírus miatt régen találkoztunk, éppen terveztem, hogy meglátogatom... Vasárnap este gyújtottam egy gyertyát és csak bámultam magam elé, rá gondolva. Nagyon sok szép közös emlékünk volt. Példás életet élt, hihetetlen akaraterő volt benne. Nem volt könnyű élete, de sose adta fel” – tette hozzá a férfi.

„Gyorsan lett mindenki kedvence”

Feledy Péter 1981-ben ismerkedett meg Bálint Györggyel, aki szintén elsők között csatlakozott az Ablak című műsor csapatához, és a közös munkával töltött évtizedek alatt barátokká is váltak.

„Érdekes karakter volt, a nézők hamar megszerették. Nagyon hamar lett mindenki kedvence. Zseni volt, de cseppet sem megosztó. Szívvel, lélekkel dolgozott és akkor is örömmel segített, ha nem forogtak a kamerák. Minden kolléga tőle kért tanácsot a kertjével kapcsolatban. Nekünk is volt egy házikónk Pest mellett,még állnak a fák, amiket az ő tanácsai alapján ültettünk el” – mesélte Feledy Péter. Személyesen Bálint György 100. születésnapján találkoztak.

„Filozofikus hangulatba került és mindannyiunkat lenyűgözött. Száz év bölcsességével beszélt és minden szava aranyat ért – emlékszik az újságíró.”

Fotó: Bálint György

„Régivágású úriember volt”

Szentmiklósi Péter ügyvéd 1982-től közel három évtizeden át dolgozott együtt Bálint Györggyel az Ablak című műsorban.

„Gyuri mindenkivel barátságos volt, nem volt olyan ember, akivel ne lett volna jóban. A kapcsolatunkat nem baráti, hanem ragyogó, kollegiális, szimpátián alapuló viszonyként tudom jellemezni. Nagy tudású, korrekt, tisztességes, jó megjelenésű, régi vágású úriember volt, akiről mindenki példát vehet” – mondta el a Ripost-nak. A műsor 2010-es megszűnése után is tartotta a kapcsolatot Bálint gazdával.

”Mélységesen megrázott a halála, egy igazi szaktekintélyt veszítettünk el a személyében. A feleségének már e-mailben kifejeztük együttérzésünket, az Ablak egykori szerkesztőségével pedig közös megemlékezést tervezünk„ – tette hozzá.

„Minden fotóhoz és növényhez volt egy története”

A hódmezővásárhelyi Sipos József növényorvos több éve ápolt személyes, jó kapcsolatot Bálint Györggyel, akit úgy jellemez: a jóságos nagypapa.

Fotó: Sipos József

”Sajnos az én nagyszüleim korán elmentek, és amikor először találkoztunk, rögtön ez volt az érzésem vele kapcsolatosan. Hihetetlen kedvesség áradt belőle! És ami megfogott: őszinte tisztelettel és szeretettel beszélt a feleségéről és a családjáról. Amikor először körbevezetett a házban és a kertjében, minden egyes fotóhoz és növényhez fűzött egy történetet – emlékszik a növényorvos. – Ajándékba mézet és fűszerpaprikát vittem neki. „Ez az a paprika, ami nemcsak a pörköltet, de az ember lelkét is beszínezi” – örült neki. Nehezen jöttem el tőle, máig emlékszem, ahogy áll a kapuban, és integet...

Emléktöredékek

Bálint György sok történetet osztott meg barátaival, ezek közül idézünk fel néhányat.

* Gyerekkorában volt egy saját pónija, egész életében szerette a lovakat. A II. világháború idején a századukban volt egy fekete mén, amit senki nem tudott megülni. Bálint György lassan közeledett hozzá, a nevén szólongattak, megpaskolta a nyakát és a szügyét, szépen szólt hozzá – és így a ló felengedte a hátára.

* A munka volt a mindene. Mindig azt mondta: a fákat a gyermekeinknek ültetjük, aki fát ültet, az a jövőbe veti bizalmát. Nemcsak szellemileg, fizikailag is frissen tartotta imádott hivatása.

* Kedvence volt a Margitsziget, a Gellérthegy és a Népliget, ismerte a főváros csaknem összes fáját és bokrát. Amikor protokolláris faültetésen vett részt, sosem engedte, hogy azt más fejezze be, ha kellett, húsz percen át lapátolta a földet.

* Teljesült utolsó kívánsága. 100. születésnapjára is fát ültettek tisztelői: a Gesztenyés kertben kapott egy gesztenyefát. De nem ez volt a kedvence, hanem a kajszibarack: nagy odafigyeléssel viselte gondját saját kertjében egy kajszifának, és amikor az megöregedett, ültetett mellé egy csemetét. Azt mondta, boldog lesz, ha megéri, hogy ennek a csemetének a gyümölcséből ehet. A fa tavaly hozott először termést.

* 1939-ben szerzett jogosítványt, amikor még baloldali közlekedés volt, és 95 éves koráig vezetett. Közelebbi barátai azonban tudták róla: még azt követően is néha volán mögé ült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai