tóth gabi
Szívszorító pillanatok: Vajna Timi kilátogatott elhunyt férje sírjához. Andy Vajna síremlékéhez friss virággal érkezett a gyermekre vágyó üzletasszony.
Vajna Timi mögött vitathatatlanul nehéz időszak áll. Még 2019-ben vesztette el férjét, Andy Vajnát, miközben évek óta gyermeket szeretne, de egyelőre nem jár sikerrel. Kálváriájába olykor betekintést enged a közösségi oldalain, talán azért teszi ezt, hogy segítse a sorstársait. Őszinteségével ő maga is sok bátorítást, vigasztalást kap, egyben heroikus küzdelme sokakat inspirál is.
Timi az elmúlt hónapokban beszámolt az embrió elvesztéséről, a hormonkezelésekről, így nyomon követhettük mikor, hogyan érzi magát. Egy másik posztban arról is írt, hogy spermabankban is keresi a megoldást. Éjszaka azonban más témájú képpel jelentkezett, a 24 óráig elérhető story-jában. Andy Vajna sírkövét fotózta le. A vélhetően friss képen három szál rózsa látszik, amit Timi vihetett, megboldogult férjére emlékezve, akit négy éve veszített el. Köztudott, hogy 2013-ban kötötték össze az életüket Los Angelesben, a modell ekkor 30, a filmmogul 69 éves volt. A médiaszereplő az utóbbi időben többször hangsúlyozta az internetes bejegyzéseiben, hogy bánja, hogy nem korábban vágott bele a babaprojektbe – talán arra célzott, hogy ezt megléphette volna, amíg házasságban élt Andyvel.
A közös gyermek gondolata mindig is foglalkoztatta Andyt. Az akkor harmincas évei elején járó Timi azonban egyre halogatta az elköteleződést. Nem sokkal a producer halála előtt került nyilvánosságra egy videóinterjú, ahol Timi elmondta:
Igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De, furcsamód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki. Akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, hogy még egy év, még egy év... 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék.
– vallotta be akkor Timi, azt nem is sejtve, hogy a lombikra már nem lesz idő, mert elveszíti a férjét.
Ám végül kifutottak az időből, Andy 2019 januárjában elhunyt, az akkori híradások szerint szívroham következtében. A tragédia után Timi a Ripost-nak szomorúan azt nyilatkozta:
„Már nem lesz gyermekem tőle! Nem lehet, mert megsemmisítettem Andy mintáját. Nem tudtam tovább fizetni a tárolást az amerikai spermabankban! Egyébként is, úgy tudom, hogy rengeteg engedély kell ahhoz, ha egy elhunyt személy örökítő anyagát be akarja valaki ültettetni… De, ha őszinte vagyok, legbelül úgy érzem, hogy Andy halálával egy új életet kell kezdenem…”
Andy Vajnának az első házasságából, - egy Cecilia Mong nevű nőtől - egyébként született egy fia: Justin. A férfi váratlanul és pimaszul fiatalon hunyt el. Mentális betegséggel küzdött és ez elhatalmasodott rajta, így 2007-ben, 26 éves korában öngyilkos lett.