RETRO RÁDIÓ

Két műtéten is átesett az Exatlon egykori versenyzője

Krizsa Timi
Smolti
Szerző
Smolti
Létrehozva2023. 06. 01. 05:00

Krizsa Timi küzdelmes heteken van túl, kettes stádiumú daganatot diagnosztizáltak nála.

Krizsa Timi eddig is tisztában volt azzal, hogy hatalmas lelkiereje van, de amit az utóbbi hetekben véghezvitt, az valóban emberfeletti erőről tanúskodik. Az Exatlon második szériájának játékosa egy hónappal ezelőtt nagyon rossz hírt kapott: az orvosa közölte vele, hogy mihamarabb kés alá kell feküdnie. 

A Kihívók csapatának egykori tagja megtudta, hogy a combján lévő anyajegy egy rosszindulatú elváltozás, s beláthatatlan következményekkel járhat, ha nem távolítják el. A műtét után kissé fellélegzett, ám további vizsgálatok vártak rá, amelyek során kiderült, a környező nyirokmirigyekben áttét képződött, így újabb operáció várt rá. Az elmúlt több mint 2 hónap küzdelemei alatt végig kitartott és pozitívan tekintett a jövőbe. A hitének és az orvosoknak köszönhetően sikeresen átesett a második beavatkozáson, melynek szövettani eredményét a Bors olvasóival osztotta meg.

Három nyirokmirigyet távolítottak el a lágyrészből, illetve megint metszettek ki a combomon meglévő sebből is, ahonnan az anyajegyet eltávolították, mert a protokoll szerint meg kellett győződni afelől, hogy a nyirokban nincsen áttét. Most úgy nézek ki, mint aki egy cápával harcolt, de ez abszolút nem bánt, sőt büszkén nézek a hegeimre, mert a szövettani eredmény néhány napja megjött és negatív lett!

– mesélte kitörő örömmel.

Az elkövetkezendő egy hónap a felépüléssel telik majd, ez idő alatt pedig a Hogyan tovább?-ra is választ keres, ugyanis szeretné megvalósítani néhány álmát.

Szeretnék társalgási szinten németül beszélni, mert van egy álmom, hogy később iskolában tanítsak, illetve gyerekekkel foglalkozzam

– árulta el Timi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.