Létrehozva: 2023.05.07.

Ünnepel Ördög Nóra családja: jön a következő

Sorra gratulálnak a rajongók.

Bár Ördög Nóra az ország első számú műsorvezetője, és tudjuk róla, hogy nagyon fontos számára a karrierje, azért az is ismeretes, hogy a családja elé semmit nem hajlandó helyezni. Élete legboldogabb napja az volt, amikor megszületett kislánya, Micike, ennek pedig éppen tíz éve.

Ördög Nóri és Nánási Pál
Ördög Nóra és Nánási Pál nagy szeretetben nevelik gyermekeiket Fotó: Móricz István

Ördög Nóra családja egy megtörhetetlen szentség. Bár mindketten nagyon sikeresek a karrierjükben, ismeretes, hogy megpróbálnak mindent együtt csinálni, és bevonni a gyerekeket. Az Ázsia Expressz harmadik szériájának például ismét Ördög Nóra lett a műsorvezetője, és csak két hetet bírt ki a családja nélkül. Azután ők is kiutaztak Mexikóba, hogy közösen éljék meg a kalandokat. 

Kerek évfordulót ünnepel most a család. Elérkezett ugyanis az újabb születésnap, így Mici egy új életévbe lépett. Kerek számot ünnepel a család: a kislány immáron tízéves lett, ezt pedig méltóképpen meg is ünnepelték. Mici kérésére lovardába mentek, a Nánási pár pedig elmerengett azon, hová tűnt az az egy évtized, amióta szülők lettek. 

10 éve szülők. Az ünnepelt kicsit lelépett a lovardába, mert 10 évesen már határozott elképzelése van arról, hol és mit szeretne csinálni a szülinapján. És ez így van rendjén. Mi pedig, egy kicsit elmerenghetünk arról, hogy hova is tűnt ez az évtized...

SZTÁRSZERENCSE

Ördög Nóra kisfia olyan kérdést tett fel a szüleinek, amire egyikük sem tudott válaszolni

Nem tudtak erre mit felelni.

SZTÁRSZERENCSE

Ördög Nóra kisfia olyan kérdést tett fel a szüleinek, amire egyikük sem tudott válaszolni

Nem tudtak erre mit felelni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas módon próbál még több pénzt szerezni Kulcsár Edina és G.w.M

origo.hu

Fülledt erotika: meztelenül mutogatja a gigantikus melleit a szuperszexi sportolónő - képek

borsonline.hu

Dermesztő jóslatok: a Balkán Nostradamusa szerint ezek várnak ránk 2024-ben

mandiner.hu

Orbán Viktor szankciókkal kapcsolatos véleménye Európában is elterjedt – Kai Diekmann a Mandinernek

ripost.hu

Nostradamus jóslata 2024-re: ebben nem lesz köszönet

origo.hu

Nyílt pornójelenetek, drog és erőszak a Netflix új filmjében

mindmegette.hu

Rákkeltő ez a konyhai eszköz, azonnal vidd vissza az üzletbe

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

ripost.hu

Nem titok többé: ez a sármos férfi rabolta el Demcsák Zsuzsa szívét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt…” – Íme Galambos Erzsi szívszorító interjúja

LELKIZŐ

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

LELKIZŐ

Az egész ország erre várt: Tóth Gabi megtörte a csendet, kitálalt válásának valódi részleteiről

LELKIZŐ

„Pénzéhesnek tartanak minket, holott egy forintunk sincs” – a Zámbó testvérek Jimmy sírjánál öntötték ki a szívüket

LELKIZŐ

"A sors nem akarta, hogy összejöjjön" – Örökbefogadásról vallott Miklósa Erika – Videó

LELKIZŐ

Meglepő titok derült ki Debreczeni Zita és Gianni kapcsolatáról

LELKIZŐ

Csuti nyilvánosan kért segítséget, fontos dologról van szó

LELKIZŐ

„Inkább legyek dagadt tehén, vagy ronda, mintsem vak” - durván beszóltak Agárdi Szilvinek