Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
LELKIZŐ

Szerző Doris

4 hónapja

Titok a múltból: Szörényi Levente ezért adta fel egyik legnagyobb álmát

Az István, a király zeneszerzője korábban nem művészi pályára vágyott, egy bukás azonban közbeszólt.

Idén augusztus 19-én eddig sosem látott és hallott verzióban csendül fel az István, a király az Arénában.  A legendás magyar rockopera idén ünnepli a 40. évfordulóját. A nagyszabású sajtótájékoztatón a darab zeneszerzője, Szörényi Levente exkluzív interjút adott a Ripostnak. 

Szörényi Levente korábban nem művészi pályára készült Fotó: Szabolcs László

Őszintén vallott arról, milyen érzések kavarognak benne a kerek évforduló kapcsán, sőt azt is elárulta, hogy kisgyerekként egészen más karrierről álmodott. Egyáltalán nem a  művészvilágban képzelte el magát.

Ripost: Belegondolni is hihetetlen, hogy már negyven éve, hogy bemutatták az István, királyt. Ez hatalmas idő! Milyen érzések kavarognak Önben ezzel kapcsolatban?

Szörényi Levente: "A sors csodája, hogy még élünk és egy olyan művünk van, ami klasszikussá vált. Hihetetlen, hogy még életünkben szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy mű ennyire kiállta az idő próbáját. Hatalmas örömmel tölt el, nem tagadom, és rá is csodálkozok arra, hogy ennyi évtized elröppent. Van még három művem, a Veled, Uram, az Attila, Isten kardja és az Árpád népe, de az István, a királyt soha nem fogják tudni beérni. Ez a rockopera nagyon szerencsés csillagzat alatt született, a közönség pedig ragaszkodik hozzá"

Ripost: Valóban olyan, mintha generációkon át tartana az István, a király sikere. Nagyon sokan nőttek fel ezeken az ikonikus dalokon.

Sz.L.: "Erről eszembe jutott egy kedves családi történet. A kisunokám, Villőke még nem volt több háromévesnél, amikor egyik nap  ugrálni kezdett a padlón. Legalább húsz centire felugrott a levegőbe és üvöltve énekelte, hogy Koppány, le vele! A fiam persze azonnal levideózta, még mindig megvan a telefonomon."

Ripost: Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a darab rajongói Istvánnak szurkolnak-e, vagy Koppány a kedvencük. Nagyon sokan mondják, hogy Koppány szimpatikusabb nekik, pedig ő a rosszfiú. Vagy tán éppen ezért?

Sz.L.: "Koppánynak és a tábora szándékosan egy rockosabb, metalosabb hangzást és stílust képvisel, de nem hiszem, hogy ezen múlik a népszerűsége, de az való igaz, hogy a közönség imádja már Vikidál Gyula óta."

A legendás szerzőpáros, Szörényi és Bródy Fotó: Szabolcs Laci

Ripost: Ön évtizedek óta a magyar művészvilág meghatározó alakja, de mi akart lenni kiskorában. Mi volt a kis Szörényi Levente álma?

Sz.L.: "Kisfiúként nagyon sok mindenen járt az eszem, azzal kapcsolatban, hogy mi szeretnék lenni. Volt egy olyan időszak, amikor sebészorvos akartam lenni. Nos, ez nem sikerült, de azt mondják, hogy talán nem is baj, bár nagyon precíz vagyok, és biztos, hogy jó sebész lettem volna. Az viszont biztos, hogy a sebészet nem játék, nagyon felelősségteljes, így mellette nem tudtam volna zeneileg kiteljesedni. Más kérdés, hogy később megbuktam matekból, szóval tényleg jobb, hogy a művészi pályát választottam."

Ripost: Az István, a király bemutatója óta eltelt negyven évben sajnos számos neves és tehetséges művész hagyott itt bennünket. Ön szokott gondolni az elmúlásra?

Sz.L.: "Sajnos ez az élet rendje, nem tehetünk semmit ellene. Ezért mondtam el a beszélgetés elején, hogy óriási nagy dolog, hogy mi itt vagyunk és meg tudjuk ünnepelni ezt a kerek évfordulót. Már nagyon várom az augusztus 19-t és még sok sikeres évet kívánok a darabnak. "

RIPOSTER

Szörényi Levente jól orrba vágta Bródy Jánost

Szörényi Levente interjút adott a Mandiner hetilapban, amelyben keményen kifejtette véleményét Bródy Jánosról. Hogy miért érezte helyénvalónak megszólalni? És miért szégyenkezik mind a mai napig Bródy miatt? Minderről őszintén beszélt.

RIPOSTER

Szörényi Levente jól orrba vágta Bródy Jánost

Szörényi Levente interjút adott a Mandiner hetilapban, amelyben keményen kifejtette véleményét Bródy Jánosról. Hogy miért érezte helyénvalónak megszólalni? És miért szégyenkezik mind a mai napig Bródy miatt? Minderről őszintén beszélt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre senki sem számított, meglepő változás az időjárásban

origo.hu

Vetkőzős tánccal mutatkozott be a TV2 párkeresőjének legújabb szereplője - videó

borsonline.hu

Nagy bajba került az Exatlon sztárja, nem tudja, miből fizeti majd a számlákat

mandiner.hu

Még várok, hátha a magyar média fölfogja, Orbán Viktor nem indult a szlovákiai választáson

hirtv.hu

Érvénybe lépett Nagy-Britannia és Észak-Írország kereskedelmének új szabályrendszere

origo.hu

Hatalmas mellekkel és bomba testtel hódít a legújabb golftündér - galéria

mindmegette.hu

1500 csirkét tartottak illegálisan Petőfiszállásnál: elrendelték az állomány felszámolását

ripost.hu

Októberi horoszkóp: ez a csillagjegy lesz a hónap nyertese

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Összeestek az orvosok a nő vérétől: ki kellett üríteni a sürgősségi osztályt is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

MC Hawer: Ha akkor ott nem állok le, ma már nem élnék

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

LELKIZŐ

"Kimentem és a bokrok között sírtam" - Bruce Willis lánya összetört apja állapotától

LELKIZŐ

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

LELKIZŐ

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Vera és a férje: ezt gondolják valójában Tóth Gabiék válásáról