RETRO RÁDIÓ

Családja közölte a lesújtó hírt: elhunyt a Jászai Mari-díjas magyar színész

CHI
Szerző
CHI
Létrehozva2023. 04. 11. 17:15

A kiváló magyar színész több mint harminc játék- és televíziós filmben szerepelt, leghíresebb alakítása az Aranyember című filmben Kacsuka Imre szerepe volt.

Életének 93. évében elhunyt Bárány Frigyes Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagja. A család tájékoztatása szerint a művészt vasárnap érte a halál.

a gyász gyertyái
 

Bárány Frigyes 1930. november 17-én született Budapesten. Eredetileg papnak készült, majd 1952-1956 között vállalati grafikusként dolgozott. Színi tanulmányait Makay Margitnál végezte, 1957-től 1960-ig az Állami Déryné Színház tagja volt, 1960 és 1964 között pedig a debreceni Csokonai Színházban játszott.

1964-től 1971-ig a József Attila Színház, 1971-1972 között a Győri Kisfaludy Színház színésze volt. 1972-ben a szolnoki Szigligeti Színházba szerződött, majd 1974-1981 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel. 1981-től volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, itt több mint száz darabban játszott. Művészeti tevékenysége bekerült Nyíregyháza értéktárába és a nyírségi nagyváros díszpolgárává is megválasztották.

Több mint harminc játék- és televíziós filmben szerepelt, leghíresebb alakítása az Aranyember című filmben Kacsuka Imre szerepe volt. A Jászai Mari-díjat 1984-ben, az érdemes művész címet 1990-ben, a kiváló művész elismerést 2014-ben kapta meg. 2019-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának díját.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.